A papságról – (köszönöm, hogy elfogadják szolgálatomat)

Nem menekültem. Vállaltam és vállalom ma is. Anyám szava szerint „Tomika, mi nem küldtünk” – azóta nem is panaszkodom. A lehetőség nyitott,bármikor változtathatok. „Tudok kapálni is.” (vö, Lk,16.)  A „murmurandi” az meg emberségem része, meg talán férfi létemé is.

Sok szép példát kaptam, kiváló papokat, de ez sem tartana meg. Az élő Krisztus tart meg. Tegnap nagyon fáradt voltam (nagyböjt 5, vas.), 13 órát szolgáltam. Most hétfő 04:27 van. Rám vár az AHA szerkesztősége. Erre a pár sorra. Miközben tegnap este felemeltem a szentostyát, azt kértem, „Uram, én tartalak, és mégis Te tartasz” Tarts meg engem. Ne csak a testemet és az erőmet, a hitben is. Szép és áldott napom volt. Nem volt ez mindig így. Biztos nem is lesz. Volt mikor elegem volt, hívekből meg nem hívekből, püspökből meg papokból, meg saját magamból is. Meg lesz is… (Jeremiás, 20,7). A papság is mint minden, kívülről szebb. Ha ez olyan szuper lenne, bizonyára többen lennénk… Az ostya után fel kell emelnem a kelyhet is. Papságom lényegét, és ki is kell innom. Nagycsütörtök felé közeledve, különösen is nagy lelki jelentőséggel bír. Itt dől el minden.

Odaadom-e életem, miséről misére, „kehely felemeléstől a következő felemelésig”. Ez papságom lényege. Minden szereteté is… Odaadom, visszaveszem, megint kicsit, inkább semmit, én is szeretnék kapni, most meg mindent,na, nehogy már hogy úgy éljek, hogy meghaltam itt,én egyedül, más meg semmit, tiszta hülye vagyok, mindenki kihasznál, persze ezekért meg 150 ezerért, meg még bolondnak is néznek…, megy a huzavona az örökség rám eső részét kikérésben. (Lk 15,1-31.)

Szeretetből lett a létem. Szeretett Isten, és a szüleim is, keresztszüleim is, és még sokan. Azért lettem, és vagyok. Aki szeretett az odaadott volt. Ezért felemelte és kiitta a kelyhet. Az átadta sajátját, és elfogadott más akaratot. (János 12,12-32) Azt hittem, ezt csak vérrel verítékezve lehet. Papságban és házasságban is. Ez már egész életre, ez lesz. Küzdelem, kín, harc, megszenvedése az Akaratnak, kiivása a kehelynek.(Mt26.36)

De ez nem így van. A getsemane csak része az életnek, papságnak, szeretetnek. De nem öröksége. Az öröksége, „a százannyi itt, és az örök élet.” (Mk 10,17-30). Hiszek a Feltámadt Jézusnak, a Szentlélek megmutatta, elevenné tette. Köszönöm annak, aki közvetítette, aki az öröm olajával felkent. Létemet egyenesbe tette. Egyezővé az Atya Akaratával. Nem harcolok (szenvedni szenvedek, de már másképp), megnyugszom az Atya akaratában és békét lelek. Bízom benne. Nem akar rosszat nekem, szeret engem. Akit szeretnek, az örül és boldog. „Mindig itt vagy velem és mindenem a tied.”(Lk 15,31.)

Ámulatból ámulatba esem a létben, és alig bírom felfogni az örökségem.

Csorba Tamás, az Alsótemplom plébánosa