Nem csak a hangszerekkel lehet ismerkedni

facebook megosztás

Közös énekléssel hangolódtak a programra a Bolyai-iskola másodikosai, akik hétfőn jártak a zeneiskolában. A már hagyományosnak számító rendezvény célja, hogy a gyerekek betekintést nyerjenek az intézménybe, megismerjék annak oktatóit, valamint felkeltsék érdeklődésüket a művészetek iránt. – Tulajdonképpen majdnem a város összes iskolájába, illetve óvodájába elmegyünk. Azok, akik közel vannak, mint például a bolyaisok, ők eljönnek hozzánk, hiszen a környezet eléggé meghatározó ahhoz, hogy kedvet kapjanak a gyerekek valamilyen hangszer vagy művészeti ág tanulásához. A távolabbi iskolákba természetesen mi megyünk el – mondta el Baráth Zoltán, az FFZAMI intézményvezetője.



A héten tartja beavató rendezvénysorozatát óvodásoknak és általános iskolásoknak a Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Alapfokú Művészeti Iskola

A diákoknak nemcsak megszólaltatták az egyes hangszereket, hanem néhány érdekességet is elmondtak azokról. Számos kutatás bizonyítja, hogy a kisgyermekkorban elkezdett zenei nevelés más területeken is segíti a fejlődést, valamint az eredményes iskolai tanuláshoz elengedhetetlen alapkészségeket is.– A zenei nevelés kisgyermekkorban szintén egy nagyon fontos tényező, illetve énekórán is csinálunk ehhez hasonlót, hogy hangszerekkel kísérjük a dalokat, tehát használjuk mi is a kisebb játékhangszereket, de nagyon jó, hogy ha a gyermekek élőben is látják a nagy hangszereket, amiből választhatnak, mire lehet esetleg beiratkozni, illetve milyen hangszereken tanulhatnak a későbbiekben – fogalmazott Dr. Alemayehuné Hegyi Helga, a Bolyai-iskola tanítója. 

A program a következő napokban is folytatódik. Akik pedig kedvet kaptak a zene-, ének- vagy tánctanuláshoz, azok április 15-én és 16-án be is iratkozhatnak a Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Alapfokú Művészeti Iskolába.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.