#Zalakaros

Indulnak a fejlesztések, hamarosan ötcsillagos szolgáltatás várja a Zalakarosi Fürdőben a pihenni vágyókat. Az egymilliárd forintos fejlesztésnek…

Több százmillió forintot nyert fejlesztésekre tavaly Zalakaros. Erről is beszélt a város napján a település polgármestere. Novák Ferenc szerint…

A Zalakarosi Fürdő minden esztendőben újdonsággal várja vendégeit - ezen a hétvégén vízipisztolycsatát rendeztek - de nem csupán a fiataloknak. Több…

Hatodik alkalommal rendezték meg a zalakarosi szépségversenyt. A település szimbolikus virágáról elnevezett megmérettetés döntőjébe 10 lány került,…

A nyár legnagyobb vízipisztoly csatájára készülnek Zalakaroson. Az eseményre az ország minden részéről várják a résztvevőket. A programban párbaj és…

Jubileumi műsorral készült 15 éves fennállására a Zhafíra Hastánc Stúdió. Ötéves gyermek és 70 éves nagymama is fellépett a stúdió Lélektánc című…

Elkezdődött a főszezon, lehet csúszdázni! A Zalakarosi Strandfürdőn a vendégek már újra birtokba vehetik az Adrenalin Csúszdaparkot és a…

A szlovén Primoz Obal nyerte a vasárnapi Mapei Tour de Zalakaros országúti kerékpárverseny fő számát, a 137 kilométeres viadalt. A nők versenyében…

Elkezdődött a MAPEI Tour de Zalakaros – elsőként a Szabadics Ride Company Challange résztvevői, azaz a céges csapatok gördültek ki. Ma még a gyerekek…

A turistákat a korábbitól teljesen más szerkezetű és más küllemű építmény fogadja majd a hegytetőn, ez már a kivitelezés jelenlegi szakaszában is jól…

A hesteg firstclass elnevezésű akcióban vagány, strandfelszerelésekkel ellátott osztályképeket várnak a szervezők. A versenyre beküldött képek…

Két kategóriában hirdettek versenyt Zalakaroson: a fürdőváros legjobb klasszikus, zalai hagyományokon alapuló vadételét, valamint az ország első Wild…

Erről a település polgármestere, Novák Ferenc tájékoztatta szerkesztőségünket. Ahogyan arról korábban beszámoltunk: egy héttel ezelőtt egy éjszaka…

Sokan alig akartak hinni a szemüknek, amikor szó szerint csak a hűlt helyét látták a zalakarosi termáltónak. Szerda reggelre több tízezer köbméter…

A csütörtöki rendkívüli sajtótájékoztatón még csak találgatások hangzottak el, vajon mi is állhat a háttérben. Felmerült, hogy a tó alatt levő…

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.