#vízilabda
Ahogy több fővárosi legénység, úgy az YBL is számított már a Kanizsa VSE mumusának az eltelt évek során a férfi vízilabda OB I B-ben, de az biztos,…
Egy vereséggel és egy győzelemmel zárta a felsőházi rájátszás 4. fordulóját a KVSE Baby A bajnokságban versenyző csapata. A 2007-ben vagy később…
Tavaly nyáron döntött és azóta már a(z európai) vízilabdában is fogalom Vasas SC-nél játszik Virt Samu, akinek nevét jó néhányszor lehetett olvasni a…
A kanizsai pólósok múlt héten az OB I/B rájátszását vezető KSI-től szenvedtek 8 gólos vereséget. Ludányi Kadosa csapata szerette volna feledtetni a…
Nem sikerült a bravúr, kikaptak a serdülő vízilabdások. A fiatal kanizsai pólósok hazai medencében fogadták csoportjuk listavezetőjét, az UVSE…
Ludányi Kadosa és a KVSE játékosai taktikai megbeszélést tartanak (Fotó: Gergely Szilárd) Döntetlent játszottak a vízipólósok. A Kanizsa VSE OB I…
A fiatal pólósok ezúttal Szombathelyen ugrottak medencébe, ahol az első mérkőzésen a házigazdákkal mérték össze tudásukat. Itt esélyeshez méltón,…
A találkozó nehezen indult a házigazdák számára, hiszen akadozott a támadójáték, több ziccer is kimaradt, míg a vendégek sorra kihasználták a KVSE…
DVL Baby B korosztályos (2008-ban és később születettek) Vízilabda Bajnokságának felsőházi rájátszásában a 2. fordulót Tatabányán rendezték, ahol a…
Kanizsa VSE (3.) - Váci VSE (5.) 14-9 (6-3, 3-2, 1-2, 4-2) Fiú serdülő vízilabda országos bajnokság, 14. forduló. Nagykanizsa. Kanizsai gólok:…
Rangadó volt a kanizsai uszodában, a tabella első két helyezettje ugrott a medencébe. A KVSE és az UVSE egyaránt jól kezdte az első negyedet, hiszen…
A DVL Baby „A” (2007-ben és később születettek) Vízilabda Bajnokságának felsőházi rájátszásában a második fordulót rendezték Pécsen a Kanizsa VSE…
Mint azt korábban megírtuk, Kanizsa VSE OB I B-s férfi vízilabda együttese már a csoportjukban listavezető UVSE ellen készül. A második helyen álló…
Halasztott mérkőzését pótolta a Kanizsa VSE OB I B-s vízilabda együttese, melynek keretében a fővárosi Szőnyi úton a Vasas II ellen szállhatott…
BVSC-Zugló II (3.) – Kanizsa VSE (2.) 4-5 (1-2, 2-2, 0-0, 1-1) OB I B-s férfi vízilabda-mérkőzés, 14. forduló. Budapest, 40 néző. Vezette: Bujka,…
Oldalszámozás
- Előző oldal
- 7. oldal
- Következő oldal