#turizmus

Júliusban a külföldi vendégek száma 2,4, a vendégéjszakáké 5,4 százalékkal csökkent. A szálláshelyekre érkezett 687 ezer vendég 1,884 millió…

Idén 284 szálláshely és 140 étterem, pincészet, büfé, cukrászda csatlakozott a Nyitott Balaton őszi akcióhoz, amelynek keretében november 10-ig több…

Szeptember elsején átlépte a 3 milliót a magyar turisták horvátországi vendégéjszakáinak száma, a tavalyi rekordévhez képest idén még több magyar…

Ha csak pár hétre is, de még idén kinyit közel húszévnyi szünet után Balatonberény 3,5 hektáros vízparti területtel rendelkező Kócsag kempingje -…

A második negyedévben 11 százalékkal bővült a belföldi turizmus a tavalyi év azonos időszakához képest a Szállás.hu becslése szerint, az átlagos…

Az uniós átlagot meghaladó, tíz százalékos növekedés várható az év végéig az idegenforgalomban, amely a gazdaság húzóágazata - mondta a Magyar…

Megtelnek a szálláshelyek az államalapítás ünnepének négynapos hosszú hétvégéjén. Tavalyhoz képest több mint a felével nő a forgalom a Szallas.hu…

A sok napsütés mellett eddig a nyáron esőből is jutott bőven a nyaralóknak, ennek ellenére az egy évvel korábbiakhoz képest 8 százalékkal többen, 921…

Az INTERREG Duna Transznacionális Együttműködési Program támogatásával megvalósult coop MDD című, DTP1-259-2.3 számú projekt keretén belül elkészült…

Csaknem egy évtizede elmaradhatatlan program a fürdővárosban a fesztivál, a négynapos rendezvény ideje alatt különböző művészeti ágakkal és azok…

Enyhén növekvő bevételekre és vendégforgalomra számít a Magyar Kempingszövetség az idei szezon eddigi tapasztalatai alapján - közölte Kisgyörgy…

Idén nyáron már ötödik alkalommal választja meg az ország a kedvenc fürdőit. Az Év Fürdője szavazásban közel 200 hazai fürdő három kategóriában…

A Magyar Turisztikai Ügynökség 2019 júniusában indította el a Kajla programot, amely a belföldi turizmus fellendítését szolgálja. Elsősorban a…

Holnap megnyitják a régi letenyei átkelőt. Hat órától már azt a határpontot is használhatják azok, akik Horvátországba mennek. A Mura-híd felújítását…

Dübörög a főszezon – nemcsak hétvégente, hanem hétköznapokon is hosszú sorok kígyóznak a letenyei határátkelőnél. Nagy a tumultus a…

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.