#turizmus

Bár Magyarország általánosságban nem javasolja a külföldre utazást a világjárvány miatt, idén is sokan készülnek a szomszédos tengerpartra pihenni.…

Mintegy 400 millió forint uniós forrásból fejlesztettek és bővítettek a Salföldi Majorban, a Hegyestű geológiai bemutatóhelyen, a Tapolcai…

Sok fejlesztéssel, erős turisztikai szezonra készül a MÁV-Volán-csoport, a nyári menetrend bevezetésével tovább javul a Balaton vasúti és autóbuszos…

Az EPS Global Zrt. és az Euro One Zrt. - mint a közbeszerzési pályázaton nyertes közös ajánlattevők - aláírta szerződését Hévíz önkormányzatával a…

Idén is elérhetőek lesznek a Zadar és Pula környékén nyaralók számára az ott szolgálatot teljesítő magyar rendőrök - közölte az Országos Rendőr-…

Példátlan jelentkezési dömping indult el a táboroztatásban, miután Novák Katalin államtitkár bejelentette, hogy már napközis és ottalvós táborokat…

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatja a külföldre utazókat, hogy a korábbi évek tapasztalatai alapján - függetlenül a világjárvány…

Évről évre növelik népszerűségüket a hazai nemzeti parkok. A legtöbb vendéget a Balaton-felvidéki Nemzeti Park vonzotta tavaly, az igazgatóság által…

Miközben a járműipar megszenvedi a koronavírus-járványt, a lakóautók és a lakókocsik szegmense soha nem látott forgalmat ért el - írta a…

Lassan, de élénkül a foglalási kedv a környékbeli szállodákban és apartmanházakban. A megkérdezett szállásadók szerint nem a megszokott forgalommal…

Oroszország a 10. helyen állt a turisztikai küldőpiacok rangsorában 2020-ban a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ adatai alapján -…

A vidéki szállodákban 70-80 százalék közötti foglaltság várható pünkösdkor az előfoglalások adatai alapján - mondta Baldauf Csaba, a Magyar…

A 70. szezonját nyitotta a Balatontourist, a hét évtizedes múlttal rendelkező turisztikai vállalat az évforduló alkalmából meglepetésekkel készül…

Lassan, de élénkül a foglalási kedv a vidéki apartmanházaknál. Az általunk megkérdezett környékbeli tulajdonosok szerint nem a megszokott…

Több mint 21 milliárd forint kormányzati támogatásból vízi élményparkot építenek a Modern városok program részeként Győrben, a fejlesztést 2023…

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.