#pénzügy

A pénzforgalmi infrastruktúra fejlődése révén tovább folytatódott az érintéses technológia térhódítása: az érintőkártyák aránya a múlt év végén az…

Átlagosan 418 ezer forint megtakarításuk van a 19 és 29 év közötti magyar fiataloknak a 2019 harmadik negyedévi adatok szerint, ezen belül a 19-25…

Elérhetőek az elektronikus személyijövedelemadó-bevallás tervezetek az adóhatóság honlapján - közölte Varga Mihály pénzügyminiszter.  …

A 2020-as PÉNZ7 pénzügyi és vállalkozói témahét rekordmagas részvétellel zajlott le március első hetében. A tematikus iskola hetek a hónap második…

A Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) tagjainak díjbevétele 1164 milliárd forint volt tavaly, 12 százalékkal több az előző évinél - derül ki a…

Javában tart a Pénz7 elnevezésű, a diákok pénzügyi és vállalkozói ismereteit bővítő programsorozat a Rozgonyi Úti Általános Iskolában. A nagykanizsai…

Minden második magyar cég igénybe vesz külső segítséget kintlévőségei kezelésére az EOS csoport európai fizetési szokásokat vizsgáló tanulmánya…

Hétfőn elindul az azonnali fizetési rendszer: a jelenlegi maximum négy óra helyett - belföldön - 5 másodpercen belül jóváírják az átutalást a…

A Bank360.hu jelentős növekedést tapasztalt a bankszámlakalkulációk terén, amióta megérkezett az első bankszámla-díjkimutatás az ügyfelekhez,…

Novemberi indulása óta már 105 milliárd forintnyi nyomtatott Magyar Állampapír Pluszt vásároltak a magyar családok, az értékesítés 80 százaléka…

Alig egy hét maradt a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás (kgfb) díjának befizetésére - hívja fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok…

A korábban becsültnél is jóval magasabbak a februári viharkárok, csak a lakásbiztosításokra már átutalt vagy folyamatban lévő kifizetések összege…

Öt másodpercre csökken a belföldi átutalási idő március 2-tól, az azonnali átutalási rendszer bevezetésével - mondta a Magyar Nemzeti Bank (MNB)…

Annak ellenére, hogy a reáljövedelmek bővülése évente 4,2 százalékot tett ki az elmúlt hat évben, a háztartások háromnegyede nem érzi pénzügyi…

A háztartások hitelállománya az előző évi 338 milliárd forinttal szemben 957 milliárd forinttal nőtt tavaly, és a múlt év végi 7107 milliárd forint…

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.