#pénzügy

(Kép: Róka László, MTI) Az OTP Bank 405 milliárd forint babaváró kölcsönt folyósított az állami támogatású konstrukció tavaly júliusi indulásától…

A járvány újabb hulláma miatt a GKI Gazdaságkutató 2020-ban 7 százalékos gazdasági visszaesésre számít Magyarországon, és megjegyzik, hogy nagy a…

A banki átutalásokat megkönnyítő másodlagos azonosítót már több mint 80 ezer ügyfél regisztrálta a bankszámlájához, de több millió ügyfélnek lenne…

Harmadszor vesz részt önkéntesen Magyarország abban a kutatásban, amelynek célja a háztartások életkörülményeinek feltárása; a háromévenkénti…

Azok a diákok juthatnak hozzá október 15-ig a rendkívül kedvező kamatozású Diákhitel1-hez, akik szeptember 15-ig akár elektronikusan, akár papíron…

Mintegy 270 000 felsőoktatási hallgatóból már minden ötödik igénybe veszi a Diákhitel Központ által nyújtott hallgatói hitelkonstrukciók…

(Borítókép: Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója. Mónus Márton/MTI/MTVA) A magyar állam szavazati jogának arány a Mol Nyrt.-ben 15,24…

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) felszólította a belföldi, illetve a határon átnyúló szolgáltatást nyújtó hitelintézeteket, pénzforgalmi szolgáltatókat…

Kilenc kulturális helyszín, és négy strandfürdő belépőjegyét lehet mobilfizetéssel megvenni a Nemzeti Mobilfizetési Rendszer applikációjával a…

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 275 millió forintos bírságot szabott ki U. Attilára jogosulatlan pénzgyűjtés miatt, megtiltotta a tevékenység folytatását…

Egyre sikeresebb a szuperállampapírnak is nevezett Magyar Állampapír Plusz (MÁP+), még nagy versenytársa, a Prémium Magyar Állampapír mellett is -…

Újfajta internetes csalásra figyelmeztet az OTP Bank: a csalók Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatójának nevével és arcképével visszaélve,…

A járványhelyzetben eltérően alakultak a fiatalok költései: a megkérdezettek 18 százaléka szerint kiadásaik emelkedtek, 36 százalékuk csökkenést…

Továbbra is közkedvelt a Magyar Állampapír Plusz termékcsalád a lakosság körében, a második negyedévben állománynövekedése csaknem 400 milliárd…

A monetáris tanács tagjai ellenszavazat nélkül döntöttek júliusban az alapkamat 15 bázisponttal, 0,60 százalékra csökkentéséről, továbbá a…

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.