#jog
Egy 1980-ban született gősfai nő 2018. január vége óta egy alapszolgáltatási intézménynél áll közalkalmazotti jogviszonyban mint szakképzett…
Sebastian Kurzot most hűtlen kezeléssel és vesztegetéssel gyanúsítják. Mivel a „tanulmányok” az ügyészség szerint legalább 1,3 millió eurójába (mai…
Bódító hatású, de kábítószernek nem minősülő anyagokat terjesztett egy Zala megyei férfi, akit emiatt nem lehetett felelősségre vonni, az adóhatóság…
A konzervatív Osztrák Néppárt (ÖVP) teljes mellszélességgel kiáll Sebastian Kurz kancellár-pártelnök mellett - erősítette meg Günther Platter tiroli…
Több tucatnyi csalás és sikkasztás miatt emeltek vádat egy zalaegerszegi használtautó-kereskedő ellen, aki éveken át közel félszáz ügyfelének nem…
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Zala Megyei Adó- és Vámigazgatósága az Artisjus jogvédő szervezet jelzése alapján üres pendrive adathordózókhoz…
Őrizetbe vettek egy 67 éves iklódbördőcei férfit, aki a gyanú szerint engedély nélkül tartott fegyverével lőtt agyon egy kutyát - tájékoztatott a…
Az elkövetéstől számítva 24 óra sem kellett ahhoz, hogy jogerős végzés szülessen a Lenti Járásbíróságon annak a férfinak az ügyében, aki valótlan…
Tudta, hogy Nagykanizsán csak egy bíró szemfülességén múlt, hogy nem tették ki a járásbíróságot az Erzsébet térről? Gondolta volna, hogy a Rákosi-…
Előbb internetes üzenetekben udvarolt egy középkorú férfi kiválasztottjának, később autóból figyelte munkahelye, lakóhelye előtt. Volt, hogy…
A Zalaegerszegi Járásbíróság 2021. szeptember 9. napján megtartott előkészítő ülésén jogerős ítéletet hozott két fiatalkorú esetében, akik…
Egy 1989-ben született kemendollári férfi 2020. december 24-én reggel jogtalan eltulajdonítási szándékkal megjelent a Lakhegy, Petőfi út 168. szám…
15 évig rácsok mögött maradhat az a 64 éves zalaegerszegi férfi, aki több kiskorú sértett sérelmére követett el szexuális cselekményeket. Az ügyben…
Egy 1955-ben született lenti férfi 2019. és 2020. évben éves bérlettel rendelkezett a Lenti Termálfürdőbe, annak fürdő és masszázs szolgáltatásait…
2020. június 28-án Szentliszlón két Kossuth úti lakóház közös udvarán egy 1970-ben született szentliszlói férfi – vádlott - és családja születésnapi…
Oldalszámozás
- Előző oldal
- 16. oldal
- Következő oldal