#gazdaság

Az elmúlt ötven év legrosszabb méztermése várható idén, az átlag termés harmada vagy negyede lett csak az idei - közölte az Országos Magyar Méhészeti…

Több mint 900 millió forintos beruházással bővíti baromfifeldolgozó kapacitását és hűtött üzemcsarnokot is épít a Becsehelyen működő Varga-Szárnyas…

A koronavírus-járvány okozta válság hatására a magyar dolgozók motiváltabbak lettek munkahelyük megtartásában: a válaszadók 70 százaléka hajlandó…

Zalaegerszeg és Körmend között 28 kilométeres, kétszer kétsávos gyorsforgalmi út épül, amelynek tanulmánytervét és környezetvédelmi hatástanulmányát…

A Ring Mérnöki Iroda Kft. tervezheti meg a Zalaegerszeg-Rédics vasútvonal felújítását 1,2 milliárd forintért - közölte Zalaegerszeg polgármestere.…

A tavaszi fagyok és az aszály miatt idén 23 ezer és 32 ezer tonna közötti szilvatermés várható, amely jelentősen alulmúlja az átlagos, évi 65 ezer…

Töretlen a gyógyfürdők és a főváros turisztikai vonzereje: a vendégéjszakák száma alapján minden évben ott szerepelt a leglátogatottabb 10 település…

A kormány célja, hogy minél korszerűbb szabályozással segítse elő a nem hagyományos foglalkoztatási formák terjedését, ami a munkáltatók és…

A MÁV Zrt. tíz vasútvonalon már augusztus 1-jétől visszaállítja a korábbi, megszokott alapmenetrendet - közölte a vasúttársaság az MTI-vel.  …

Tíz százalékkal, 1,8 millió hektoliterre csökkent az öt legnagyobb magyar sörgyártó idei második negyedéves forgalma 2019 azonos időszakához képest…

Sokan voltak a hétvégén az újudvari piacon. A 25 árusító hellyel rendelkező szabadtéri vásárt minden hónap harmadik szombatján tartják. Az újudvari…

A kijárási korlátozás idején a magyarok 66 százaléka vásárolt ruházati, illetve divatterméket online - egyebek között ez derült ki egy kutatásból. A…

Az európai átlagnál optimistábbak a magyar vállalatok, mintegy felük szerint, idén még nem lesz recesszió – derült ki az Intrum vállalati…

Árcsökkenést eredményezhet az albérletpiacon a rövid távú lakáskiadás korlátozása - derül ki az MTI-hez elküldött ingatlanközvetítői elemzésekből.…

A Magyar Ásványolaj Szövetség adatai szerint 8,6 százalékkal kevesebb motorbenzin és 9,5 százalékkal kevesebb gázolaj fogyott az idei első fél évben…

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.