#advent
A gyerekeket mikuláscsomagokkal, a felnőtteket pedig kolbásszal, teával és forralt borral várták Újudvar főterén. A rendezvény már több mint 10 éves…
A kanizsai csoport tegnapi találkozóján különböző karácsonyi díszeket készítettek, valamint a legjobb ünnepi fogások receptjeit is megosztották…
Elkezdődött az advent, a Krisztus születésére való felkészülés időszaka. Tegnap este az Erzsébet téri forgatagban sok kanizsai várta együtt, hogy a…
Advent idején nem passzív várakozásra van szükség, hanem cselekvő ünnepi készülődésre, ami a szeretet tetteiben nyilvánulhat meg - mondta Erdő Péter…
Betlehemest avattak és Tove Jansson könyveinek hőseivel is megismerkedtek az érdeklődők az evangélikus gyülekezet karácsonyváró programján.…
A programsorozat advent első vasárnapján, a gyertyagyújtással kezdődik. A legkisebbeket műjégpályával, élő betlehemmel és pónilovaglással várják, a…
A Tesco az Ökumenikus Segélyszervezet stratégiai partnereként idén is részt vesz a Szervezet szeretet.éhség. elnevezésű Országos Adventi…
Advent idején hetekig gyűltek a cipősdoboz adományok Nagykanizsán és környékén: összesen csaknem száz Csodaponton adhatták le ajándékaikat azok,…
December 24-én Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő Hella Ferenc lelkipásztorral közösen kapcsolta fel a negyedik…
Háromszázötvenezer forintot gyűjtött a református gyülekezet jótékonysági koncertjén – amelyen a Csillagfény-kórus és a Farkas Ferenc…
Vasárnap teljes fénybe borul a város adventi koszorúja. A negyedik elektromos gyertyát Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő…
„Az Úrra bízzad dolgaidat, akkor terveid sikerülnek” – bibliai idézetek magyarázatával segíti a lelki készülődést a karácsonyra a Kanizsa Café ezen a…
A bolyaisok is várják már az év legszebb ünnepét. Advent egyben a nyitottság ideje is, az embereknek pedig állandó küldetésük, hogy jót tegyenek,…
Percekig sorakoztak az emberek Nagykanizsa főterén. Sokak kezében gyertya, telefon vagy éppen zseblámpa világított. A cél azonban ugyanaz volt, egy…
A gyermekotthonok lakói is várják már a karácsonyt: a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság zalai kirendeltségéhez tartozó intézmények a Honvéd…
Oldalszámozás
- Előző oldal
- 7. oldal
- Következő oldal