Színpadon a nyugdíjas tehetségek

facebook megosztás

Népdal, hangszer, vers, szólóének, népi játék, egyéb tánc és más színpadi produkció kategóriában is megmutathatták tehetségüket a XVI. Nyugdíjas Ki mit tud? szereplői. A programnak idén is a VOKE Kodály Zoltán Művelődési Ház adott otthont pénteken.

Néhány nappal ezelőtt ünnepelte az intézmény a MAMIK Dalkör 30. jubileumát, ma pedig ismét megtelt a művelődési ház. Mint ahogy Kámánné Szép Terézia fogalmazott: nagyon fontos számukra a szépkorúak jelenléte, a Ki mit tud?-ot szervező céggel pedig évek óta jó kapcsolatot ápolnak. 

- Immár XVI. alkalommal indítottuk el a Nyugdíjas Ki mit tud? és Népek Tánca Népek Zenéje Fesztivált, a mely a Zala és Somogy vármegyei nyugdíjasokat hívja hozzánk, hogy mutassák meg tehetségüket. Hét kategóriában 24 művészeti csoport jelentkezett erre a Ki mi tud?-ra - árulta el Kámánné Szép Terézia, a VOKE Kodály Zoltán Művelődési Ház igazgatója. 

VOKE

A zalaegerszegi Besenyői Baráti Kör első alkalommal vett részt ezen a megmérettetésen, latin tánc kategóriában. 

- Nagyon szeretünk táncolni, mi szeretünk szavalni is, de most tánccal jöttünk. Hallottunk erről a nívós előválogatóról, és ezért jelentkeztünk, mi még nem voltunk. A táncosaink öt éve táncolnak együtt, és gondoltuk, megmérettetjük magunkat - tudtuk meg Semetke Gábornétól, a Besenyői Baráti Kör vezetőjétől. 

A területi versenyeket minden évben nagy izgalom előzi meg. De, mint azt a szervező elmondta, a létszám nem, hogy csökken, évről-évre egyre inkább növekszik.

- Tavaly azt mondtam, hogy 500 fölött vagyunk, most mondom, hogy a 700-at is elértük. Én örömmel tapasztalom, hogy igény van rá, szeretnek a nyugdíjasok jönni, nagyon sok a visszatérő, de nagyon sok új fellépővel is találkozunk – mondta el Vadaszán Aurélia, a Hontravel Kft. szervezője. 

A megyeszékhelyeken és nagyobb városokban megtartott válogatók után a legjobbak meghívót kapnak a döntőre, amelyet idén május elején tartanak Hajdúszoboszlón. 

V.A.

(Fotók: Kanizsa Médiaház)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.