Mosolyvarázs: Karácsonyi dallamok töltötték meg a nagykanizsai hajléktalanszállót
Karácsonyi hangulattal telt meg a a nagykanizsai Átmeneti Szálló és Éjjeli Menedékhely épülete hétfőn délután. A Kanizsai Fiatalok Közössége több éves hagyományként idén is karácsonyi műsorral készült az intézmény lakóinak.
A Mosolyvarázs akció tizennyolc évvel ezelőtt indult, és ezzel a rendezvénnyel kezdődött meg a közösség működése. A kezdeményezés azóta is töretlen, minden évben vannak új fiatalok, akik csatlakoznak a programhoz. Az egyesület tagjai ezen az alkalmon négy intézményt látogatnak meg, köztük a hajléktalanszállót is, ahol a műsor mellett apró ajándékokkal is kedveskednek az ott lakóknak.
- Most, az idén saját készítésű ajándékkal jöttünk, amit egy nagyon kedves hölgy készített. Több mint kétszáz darab ajándékot gyártott le nekünk, és nekünk az a hitvallásunk ezzel az egész programmal már a kezdetektől fogva, hogy nem számít, hogy ki hol él, vagy ki milyen körülmények között van, a karácsony az mindenkinek jár, és mi egy nagyon picit szeretnénk szebbé és elviselhetőbbé tenni nekik az ünnepeket – árulta el Szollár-Nikolics Zsanna, a Kanizsai Fiatalok Közösségeóének vezetője.
A menedékhelylakói közül többen már évek óta az épület falai között töltik az ünnepeket. Szőke Rózsa, az Átmeneti Szálló és Éjjeli Menedékhely intézményvezetője úgy véli: a rendezvény valódi mosolyt képes csalni az emberek arcára, és ezek a műsorok belsőségesebbé teszik az ünnepi hangulatot.
- Ezek az emberek, akik a hajléktalanszállón laknak, ők általában egyedül vannak ilyenkor, és ugye a magány, az nagyon kellemetlen tud lenni az embernek, főleg a szeretet ünnepén. Úgyhogy mindenki igyekszik; nagyon sok önkéntes egyébként segít ilyenkor nekünk: akár főzéssel, akár sütit készítenek, akár közös főzéssel. Zsannáék pedig folyamatosan, mindig, minden évben itt vannak nálunk, és versekkel, dalokkal teszik szebbé az ünnepi hangulatot – tudtuk meg Szőke Rózsától.
Az eseményre már november környékén megkezdődtek az előkészületek. A régi hagyományhoz visszatérve, idén jelmezben adták elő műsorukat a fiatalok. Bárdosi Luca Panna mintegy két éve tagja a Kanizsai Fiatalok Közösségének, azóta minden alkalommal részt vesz az előadásban.
- Itt most a hajléktalanszállón egy karácsonyi műsort fogunk előadni, ahol az egyesület tagjai énekelnek, illetve verset mondanak; én az énekeseket erősítem. Voltam már tavaly és tavalyelőtt is, és nekem ez a helyszín az egyik legkedvesebb helyszínem, és mindig fontosnak találom azt, hogy ide eljöjjek – mondta el Bárdosi Luca Panna.
Az intézmény nappali melegedője és a folyosó is megtelt emberekkel, akik nagy érdeklődéssel hallgatták az előadást. A műsor így idén is elérte célját: a gyerekeknek köszönhetően igazi ünnepi hangulat költözött a szálló falai közé.
D.K.
(Képek: Kanizsa Médiaház)