Kulturális találkozó a Fogyatékos Emberek Világnapján
December 3-a a Fogyatékos Emberek Világnapja. Az ENSZ kezdeményezésére 1992 óta megtartott jeles nap a fogyatékosok nehézségeire irányítja a figyelmet. Nagykanizsán szerdán kulturális bemutatót tartottak, ahol a különbözőségek mellett az értékek is figyelmet kaptak.
A vármegye fogyatékos gyermekekkel foglalkozó intézményei gyűltek össze szerdán a Szivárvány EGYMI meghívására, hogy a hagyományos kulturális bemutatóval megünnepeljék a jeles napot.
- A mi rendezvényeinknek éppen az a célja, hogy azt mutassa meg, hogy mennyire jól működnek a mi fogyatékkal élő gyermekeink ebben a világban és mennyire tehetségesek. Éppen a szép oldalát kívánjuk megmutatni ennek a közösségnek és nagy boldogsággal tölt el minden évben, hogy a megyében működő hat társintézmény minden alkalommal jelen van ezen az eseményen - árulta el Horváth Piroska, a Szivárvány EGYMI főigazgatója.
Készülődve az adventi várakozásra minden intézményből zenés produkcióval érkeztek a fellépők. A házigazda mellett két megyeszékhelyi, egy lenti, egy keszthelyi és egy zalaszentgróti intézmény diákjai mutatták meg tehetségüket.
- A fogyatékossággal élők felé minden évben van egy-egy nap, amikor nagyobb a fókusz, viszont egész évben dolgoznak a kollégák a gyermekekkel, oktatjuk, neveljük őket és ez a mai nap egy olyan alkalom, amikor meg tudjuk egy kicsit jobban mutatni magunkat - tudtuk meg Krasznai Tamásnétól, a keszthelyi Zöldmező Utcai EGYMI főigazgatójától.
A nagykanizsai Szivárvány EGYMI 170 fő nevelését, tanítását végzi háromévestől 18 éves korig. Két óvodai csoport és 10 osztály mellett, a szakiskolában parkgondozó, a készségfejlesztő iskolában pedig háztartástan-életvezetést tanítanak a fogyatékkal élő fiataloknak.
K.V.A.
(Képek: Kanizsa Médiaház)