Az utolsó gyertya is felgyulladt az Erzsébet téri koszorún

facebook megosztás

A szeretetet jelképező gyertya fellángolásával véget ért az ünnepi várakozás az Erzsébet téren. Advent utolsó hétvégéjén megtelt a város főtere, a kulturális műsorok mellett a gyermekprogramok is népszerűek voltak. 

A pénteki nap elsősorban a táncé volt. A Tűzvarázs Szenior Örömtáncosok nyitották a programot, őket követte egy lendületes Zumba-bemutató, amely szintén sok érdeklődőt vonzott. Utánuk a Nagyrécsei Ritmuskórus magas színvonalú koncertje következett, végül az estét az Eraklin Táncklub zárta. Szombaton egy kis időutazásra invitálták a közönséget a szervezők. 

- A mai nap az pedig inkább a retro jegyében telik, a Retro Metro produkció érkezett hozzánk, Kis Virág és Pál Zoltán, nagyon jó retro dalokat énekeltek a színpadon, úgyhogy ők kezdték a mai estét. Most éppen Dávidék zenélnek nekünk egy kicsit az advent, egy kicsit a retro jegyében, és az estét pedig Ladával zárjuk zenés kívánságműsorral, szintén a retro jegyében – tudtuk meg Tóth István fő szervezőtől. 

Stábunk forgatásakor nem csak a zenepavilon előtt, de az egész téren magas volt az érdeklődők száma. Egy helyi baráti közösség kerékpárral érkezett a térre, a már hagyománynak számító ünnepi tekerésüket követően. Járműveik igazi látványosságnak számítottak. 

- Mentünk egy kört a Csónakázó-tavon, minden évben megcsináljuk azt, hogy feldíszítjük a bringákat világítással, és megyünk egy kört a tavon, a városban, aztán itt végzünk, jövünk egy kis forraltborra, meg teára, attól függ – árulta el Balogh Krisztián. 

Advent negyedik vasárnapján a Nagykanizsai Központi Óvoda ünnepi műsora, valamint Kovács Szilvia és Horváth Attila dalválogatása szórakoztatta a közönséget. A szeretet lángja ökomenikus szellemben gyulladt fel. Horváth Jácint polgármester beszédében kiemelte, Advent idején – különösen az utolsó vasárnapon – testben és lélekben is készülünk arra az időszakra, amely megváltoztat bennünket, és amelyben a szeretet, a család és a közös együttlét kerül méltó helyére.

advent

- Advent négy vasárnapjának estéjén eloltjuk a külső fényeket, hogy minden alkalommal egyel több gyertya fénye világítson. Ennek örömét erősítjük meg magunkban az új év hajnalán, bízva abban, hogy a sötét napok rövidülnek, a fényesek pedig egyre csak nőnek. Ezért kívánom mindannyiuknak, hogy amikor ma, advent utolsó vasárnapján meggyújtjuk a gyertyát otthon, magunkban is gyújtsunk egy kis fényt, őrizzük azt, és igyekezzünk mások számára is örömöt szerezni. Így készüljünk közösen az ünnepekre – mondta el Hovráth Jácint, Nagykanizsa polgármestere. 

Az év legsötétebb napján tűzgyújtás és táncház zárta az estét a téren a Zalagyöngye Művészeti Műhellyel. 

H-SZ.F.

(Képek: Kanizsa Médiaház)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.