Az M7-esen bukott le a bolgár teherautó, amely 18 embert próbált Olaszországba csempészni

facebook megosztás

Mostoha körülmények között próbáltak 18 embert Olaszországba csempészni egy teherautóval, amelyet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei az M7-es autópályán állítottak meg - tájékoztatta a szervezet sajtóreferense hétfőn az MTI-t.

Juhászné Prantner Etelka közölte: az M7-es autópálya csörnyeföldi pihenőhelyén egy rutinszerűnek tűnő ellenőrzés miatt állítottak meg egy Bulgáriából Olaszországba tartó, bolgár rendszámú teherautót. A papírok szerinti szigetelőanyag-rakomány első ránézésre is gyanús volt: a hungarocelltáblák furcsán körbefogták a rakteret, mintha valamit rejtenének.

A NAV járőri eleinte jelentős csempészcigaretta-szállítmányra számítottak, de amikor felnyitották a jármű oldalát, erős, szúrós szag csapta meg őket. A hungarocelltáblák mögött OSB-lapokkal burkolt, folyosószerű üreg húzódott, ahova 18 embert zsúfoltak össze, akik a hosszú útra mindössze egy hordót kaptak szükségleteik elvégzéséhez.

A pénzügyőrök értesítették a rendőrség munkatársait, akik átvették a sofőrt, az útitársát, valamint a 16 férfit és a két nőt. A magukat iráni és iraki kurdnak valló utasok magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni.

A két bolgár embercsempészt a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság őrizetbe vette, bűntetőeljárást indítottak velük szemben, a bíróság pedig elrendelte a letartóztatásukat.

MTI

(Kép: nav.gov.hu)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.