Sikeres turisztikai idényt értékeltek a rendőrök
Megtartotta idei turisztikai idényzáró értekezletét a Balatoni Közbiztonsági Koordinációs Bizottság. A szezon értékelését kedden Vonyarcvashelyen végezték el.
A turisztikai idényben a Balatoni Közbiztonsági Koordinációs Bizottság hangolja össze négy vármegyei főkapitányság, valamint társszervek, önkormányzatok és civil szervezetek tevékenységét. A bizottság azért működik, hogy az idegenforgalmi szezonban a Balaton és a Velencei-tó térségében megnövekedett rendőri feladatokat eredményesen tudják végrehajtani. Idén a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság végezte a bizottság vezetését.
- A legnagyobb eredménynek talán az tekinthető, melyet felemlegetett elöljárónk is, hogy a hírekbe nem azért került be a balatoni régió, a turisztikai idény, mert olyan esemény történt, mely borzolta volna a kedélyeket, hanem a számos rendezvény sikeres lebonyolítása és az ehhez kapcsolódó, összefogáson alapuló biztosítás, melyet a rendőrség és a társszervek, a civil szervezetek közösen produkáltak az idei nyáron - mondta el Vereckei Csaba Iván, a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság rendőrfőkapitánya.
A jövőben a baleseti statisztika javítása az, ahol még komoly erőfeszítéseket kell tenni, illetve a központi elvárásoknak is megfelelve a Delta program, a kábítószer elleni küzdelem az az irány, melyben ugyanolyan határozottan és komolyan lép fel a jövőben is a rendőrség - hangzott el az ülésen. A bizottság összefogása és vezetése a következő turisztikai szezonban a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkájához fog tartozni.
- Nagyon sajátos helyzetben vagyunk, egy 73 km-es partszakaszunk van, ami gyakorlatilag egy egybefüggő várossá alakul nyáron. Siófok közismert a buliturizmus tekintetében, nekünk így speciális kihívásaink vannak. Emellett Lellén is megjelenik az a fajta turizmus, ami korábban csak Siófokra volt jellemző. Én azt gondolom, hogy az az alapvető siker, hogy a közbiztonság szélsőségektől mentes volt. Nem történtek nagy, súlyos bűncselekmények, jelenlétünkkel kiegyensúlyozott nyarat tudtunk biztosítani az itt nyaralóknak és az itt lakóknak - árulta el Molnár Gábor, a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság rendőrfőkapitánya.
A Balaton mai közbiztonságát össze sem lehet hasonlítani a korábbi évek közbiztonságával – hangsúlyozta a somogyi főkapitány. Példaként említette, hogy a 90-es években Siófokról még mintegy 20-25 nagy értékű gépjárművet tulajdonítottak el, addig mára ez a szám egy darabra csökkent.
K.V.A.
(Kép: Keszthely TV)