Kanizsai alapokkal futballtól a futsalon át a minifutballig

Hétfőnként, főleg amikor a Nagykanizsai Futsal Club NB II-es együttese a fővárosban, vagy annak vonzáskörzetében mérkőzik, a dél-zalai csapat egyik oszlopos tagja, az immár Fejér vármegyében a - nemrég újszülöttel bővült - családjával élő Bozsoki Imre természetes, hogy megérkezik tegyük fel a kistarcsai csarnokhoz, vagy épp november 3-án majd a Ludovika Akadémiához - a piros-fehérek újabb bajnoki meccsének apropóján.

Imre, ha teheti, amúgy Nagykanizsára is eljön és beszáll a futsal tétmeccsek alkalmával, emellett jelenleg a Biatorbágyi VSE színeiben Pest vármegyében futballozik. Mindezek mellett a 37. életévével immár a Tatabányai Vasas soraiban a Komárom-Esztergom vármegye öregfiúk bajnokságában is rúgja a bőrt. 2001-ben még a később a középpályán úgymond szűrővé, majd védővé vált futballista egy bázakerettyei focitáborban is részt vett, a kanizsai indulást követően pedig egerszegi és kozármislenyi NB II-es találkozók is szerepeltek a repertoárjában, hogy azokkal a tapasztalatokkal az Nagykanizsai TE 1866 NB III-as gárdájához térhessen vissza.

Az élet, meg annak tapasztalata aztán úgy hozta, hogy felmérje, nem olyan haszontalan dolog egy jó munkahely, ha már a futballista-karrier nem örök, s így kerülhetett a főváros vonzáskörzetébe Kanizsáról - meg egyben a dél-zalai város kispályás-foci világából. Ott később úgy alakult, hogy belekóstolhatott a futsal légkörébe, míg az Érdi VSE akkoriban igencsak masszív nagy pályás futballcsapatában is nélkülözhetetlen láncszemmé vált az NB III-ban. Ezzel pedig újra a dél-zalai futball-kedvelők látóterébe került, számos közelmúltbeli FC Nagykanizsa - Érd bajnoki összecsapás apropóján.

- Teljesen más élmény (volt) természetesen ellenfélként vagy úgymon hazai csapattagként Kanizsára visszatérni, főleg hogy az első időszakban azért volt jó néhány jó barát is a kanizsai futballcsapatban, de muszàj volt azon 90 percek alatt félretenni az érzéseket - vágott bele a sűrűjébe megkeresésünkkor Bozsoki Imre, aki immár egyebk mellett az érdi, bicskei évadokat követően újra biatorbágyi színekben futballozik.

- Hogy a sportbeli látóteret tovább tágítsuk, belekóstoltál a minifutball ágába is, és ez egy talán nem is remélt kaput nyitott meg számodra...

- Igen, azt pedig nagyon nagy százalékban a kanizsai kispályás bajnokságnak köszönhetem, ahogyan a minifutball karierrem eddi alakult. Szeretném kiemelni Jankovics Laci barátomat, mert nála kezdtem a kispályás futballt, de utána például Nagykanizsán az RMP-Földi is lehetett a csapatom! A téli időszakban számomra egy kikapcsolodás egy-egy teremtorna, főleg ha barátok invitálnak és az ő hivó szavukra jó párszor hazamentem, na jó, hozzáteszem halkan, akkor természetesen az éjkszakában tudtunk kicsit sportszakmázni is...

- Apropó, milyen egy labdát lábbal megjátszó sport világeseményén, jelesül a minifutball seregszemléin magyar színekben a dobogón állni?

- Mondhatom, hogy hatalmas élmény, főleg számunkra, kispályán focizóknak, mert ez a csúcs úgymond… De ez az idei vb-ezüst tényleg felülmúlt minden várakozást Azerbajdzsánban, az előzőleg megszerzett vb-3. hely után erre senki sem számított. Főleg annak tudatában, hogy mekkora fejlődésen megy keresztül a minifutball szerte a vilàgon. Elég, ha azt mondom, hogy a hazai csapat, mellyel a döntőt játszottunk egy hónapig edzőtáborban volt a világbajnokság  előtt, plusz a döntőt a helyszínen 7000 ember nézte meg, ami, mondanom sem kell, telt ház volt, s hogy milyen szurkolás levágtak, na az tényleg óriási élményt adott. Ugyanakkor valamennyire csalódás is a második helyünk, így azóta sem tudtam visszanézni a döntőt, mert mégiscsak egy lépésre volt életünk eredménye.

- S mi a helyet azzal az érzéssel, hogy az évek múlása már a pályán is jelentkezhet, már ami a futballt illeti?

- Igazából nehéz szembesülni vele, de számol vele persze az ember és egyre jobban barátkozik is a tudattal. De télen még ki tudja, mit hoz a jövő, mert nyáron is volt jópár megkeresés az NB III-ból. Viszont a nyaralás alatt feleségemmel átbeszéltük a dolgokat és azt tartottuk már ideálisnak a család miatt, hogy jelenleg vármegyei szinten futballozzak.

- Akkor még nincs itt az úgymond futballista-zárás?

- Én mindig úgy szoktam magamnak megfogalmazni, amíg tükörbe tudok nézni és úgy érzem, nem elveszek a társaktól, hanem hozzá tudok tenni a nagy egészhez, addig csinálom teljes odaadással, ha meg már nem, akkor jöhet a csukáknak a százas szeg... Szóval a civil életről már elkezdtem évekkel ezelőtt gondolkodni, de nyilván azt, hogy pontosan merre megyek a foci után, még nem tudom. Egyáltalán még abban sem lehet biztos az ember, hogy el tudja-e engedni magát ezt a közeget, lévén jelen pillanatban most például edzőként is dolgozom, a családommal pedig Bicskén élek. Fogalmazhatunk úgy is, hogy jelenleg így minden kerek.

P. L.