Hajszálon múlt a női kézisek győzelme

facebook megosztás

A Tungsram SE Nagykanizsa női csapata döntetlent játszott a Hévízzel, míg a Nagykanizsa férfi gárdája kikapott a Sárbogárdtól az NB II-es kézilabdabajnokságok legutóbbi játéknapján. Négy fordulót követően mindkét gárda nyeretlenül áll a szezonban.  

A kanizsai hölgyek mérkőzése az első percekben szorosan alakult az NB II-be visszajutó Hévíz ellen, és huszonkét perc után 7-7-el álltak a csapatok. Ezt követően a hazaiak produkáltak egy 4-0-s sorozatot, végül 11-8-al zárták az első félidőt. A vendégek a fordulás után sorozatban négyszer találtak be és átvették a vezetést. A Tungsram nem szakadt le ellenfelétől, az utolsó tíz perc azonban kétgólos hévízi vezetésről indult, de a kanizsaiak az 57. percre kiegyenlítettek. A véghajrában mindkét csapatnak megvoltak a lehetőségei, hogy megnyerje a meccset, ám a helyzetek kimaradtak, így 19-19 lett a végeredmény. 

- Tudtuk, hogy ez egy fontos mérkőzés számunkra. Szerettük volna megnyerni ezt a találkozót. Ahogy tudtunk felkészültünk az ellenfélből, úgy gondolom, hogy a védekezésünk az egész mérkőzésen rendben volt. A nyitott védekezésünk jól működött az első félidőben, ami a legnagyobb problémánk volt a mai mérkőzésen, hogy lerohanásból egy értelmes döntést nem tudtunk meghozni. Tíz labdát eladtunk minimum, abból amiből nekünk kellett volna gólt lőni, ehelyett jött az ellenfél. Ez az ami igazán bosszant – mondta el Baranyi Zsolt, a Tungsram SE Nagykanizsa vezetőedzője. 

kézilabda

A meccs legeredményesebb játékosa a kanizsai Varga Boglárka volt nyolc góllal. A vendégek győzni érkeztek a Tungsram-csarnokba, ám a szakvezetőjük így sem volt elégedetlen a mérkőzést követően. 

- Nagyon nehéz mérkőzésre számítottunk, tudtuk, hogy itt Kanizsán mindenkinek meg kell szenvednie a pontért, pontokért. Azt is kaptuk, amit vártunk igazából, parázs mérkőzést. Szerettünk volna mindenképpen nyerni, de úgy gondolom, hogy igazságos döntetlen született – fogalmazott Kissné Gliba Adrienn, a Hévízi Sportkör vezetőedzője. 

A főként ifijátékosokkal kiálló férfi csapat célja a Sárbogárd ellen is a helytállás volt és Szabó Gergely tanítványai a kilencedik percben vezettek is hazai pályán. Ezt követően a vendégek átvették a meccs irányítását és lényegében már az első félidő végére eldöntötték a győzelem kérdését. A csapatok 18-9-es sárbogárdi vezetéssel fordultak. A kanizsai fiatalok a mérkőzés második felében is küzdöttek, a különbség azonban fokozatosan nőtt. A hazaiak végül 42-25-el maradtak alul. 

- Az első 10-15 percben komoly esélyeink voltak arra, hogy szorosabb mérkőzést játsszunk. Sajnos rengeteg kihagyott ziccer és ki nem kényszerített, eladott labdák miatt megtudtak lépni. Ez a második félidő elején ugyanúgy előjött, ami a tizenötödik perc után sok kihagyott ziccer volt és sok eladott labda – árulta el Szabó Gergely, a Nagykanizsa vezetőedzője. 

A kanizsai csapatban Musits Márk hétszer, Balassa Szilveszter hatszor volt eredményes, Szólák Dávid pedig tíz védést mutatott be a hazai kapuban. A hálóőr szerint is voltak biztató periódusaik a mérkőzésen. 

- A második félidőre feljavult a támadójátékunk, a védelmünk nem volt a legacélosabb sajnos. Dolgozunk tovább, hogy a következő mérkőzésre ez jobb legyen – tudtuk meg Szólák Dávidtól, a Nagykanizsa kézilabdázójától. 

A női csapat jelenleg a 12. helyen áll a csoportjában egy ponttal, a következő ellenfél a Vasas U21-es gárdája lesz idegenben. A négy vereséggel álló férfiak a szintén nyeretlen Nagyatádot fogadják szombaton, azt a találkozót hasonlóan a hétvégi mérkőzésekhez felvételről közvetítjük a Kanizsa Televízióban. 

K.T.

(Képek: Kanizsa Médiaház)

A férfi U20-as csapat szintén hazai pályán mérkőzött a hétvégén. A szintén Szabó Gergely edzette gárda a Siklós ellen győzött 39-27-re. 

A meccs remekül kezdődött kanizsai szempontból, hiszen az első három gólt hazai játékos szerezte. A helyi fiatalok már a tizenegyedik percre magabiztos, hétgólos előnyt alakítottak ki és ezt a különbséget nem csak állandósították, de növelték is. A nagyszünetben már 22-12 volt az állás. A második félidőben a siklósiak visszazárkóztak hat gólra, de csak az volt a kérdés, hogy mennyire győz a Tungsram SE. A hajrá egyértelműen a hazaiaké volt, akik végül 39-27-re nyertek. 

A kanizsai kapuban Huszár Levente csaknem 50 százalékos teljesítményt és 20 védést produkált. A mezőnyjátékosok közül Hanusz Áron hat gólt lőtt hat lövésből, Hortobágyi András szintén fél tucat gólt szerzett, míg Musits Márk tízszer talált be. 

A kanizsai fiatalok hét forduló után nyolc ponttal a harmadik helyen állnak a tabellán. A következő ellenfél november 15-én a Nagyatád lesz.

KÁLOVICS Tibor

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.