Érdekes emberek, érdekes történetek 106.: A lant mestere Nagykanizsáról a világ színpadára

A Krátky István Zenei és Kulturális Egyesület szervezte azt a koncertet, melyen a nagykanizsai születésű Kónya István a lantok világába repítette a Medgyaszay Ház közönségét. A kamarakoncert előtti beszélgetés során a művész pályafutásáról, a lant iránti szenvedélyéről és a hangszer oktatási lehetőségeiért végzett áldozatos munkájáról mesélt.

Nagykanizsán született, és már fiatalon elkötelezte magát a zene iránt: Kónya István a Batthyány Lajos Gimnázium után a Szombathelyi Tanárképző Főiskola történelem-ének szakán szerzett tanári diplomát, majd a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán folytatta gitártanulmányait. 1989 és 1996 között a Hágai Királyi Konzervatórium barokk tanszakán tanult reneszánsz- és barokklanton, és ezzel ő lett az első magyar lantművész, aki lantdiplomával rendelkezik. Kamarazenei diplomáját is ugyanott szerezte, megalapozva nemzetközi karrierjét. Szólistaként, kísérőként, valamint különböző zenekarok tagjaként Európa és Amerika számos országában koncertezik, miközben 1993 óta szenvedélyesen tanít lantot hazai régi zene kurzusokon. Oktatói pályája során a Szombathelyi Régi Zene Nyári Akadémia, a Győri Nemzetközi Lant- és Gitárfesztivál, valamint a Savaria Régi Zene Műhely lanttanára és művészeti vezetője volt, 2010-től pedig a Csíkszeredai Régizene Nyári Egyetem lant- és gitároktatójaként dolgozik. Emellett számos rádió- és televízióműsor, valamint hanglemezfelvétel közreműködője, így nemcsak előadóként, hanem a lant művészetének elkötelezett népszerűsítőjeként is kiemelkedő szerepet tölt be. Kónya István két szóló CD-je és három Lantkönyve jelent meg. „Budavári Lantestek” című koncertsorozatában mintegy félszáz hangversenyt adott a Budapesti Történeti Múzeum Gótikus Termében. Nevéhez fűződik a lant hivatalos oktatásának beindítása Magyarországon: alap- és középfokon 2022-től, egyetemi szinten pedig 2023-tól. Jelenleg a Pécsi Tudományegyetem Zeneművészeti Karának és a Budapesti Szabolcsi Bence Zeneiskola lanttanára. Tagja a Német, az Angol és az Amerikai Lanttársaságnak. 2025-ben a Magyar Arany Érdemkereszttel tüntették ki, elismerve példaértékű művészi, kutatói és oktatói munkáját.

A zene a családunkban mindig jelen volt – meséli Kónya István. - Anyukám és apukám is nagyon szeretett énekelni. Apukám pedig remekül tudott tangóharmonikázni, lakodalmakat játszott végig, pedig sehol nem tanult zenélni  – kezdte a kanizsai éveit felidézve a művész. Kisgyerekként gitározni szeretett volna, de a zeneiskolában hosszú ideig nem volt gitártanár.  – Zongoránk volt otthon, így a nővéremmel együtt zongorázni tanultunk a zeneiskolában. Én öt évet végeztem el, de mivel nagyon szerettem volna gitározni, kiiratkoztam, és autodidakta módon kezdtem el tanulni.  Akkoriban járt hozzánk Tábori Imre, aki akkordokat játszott a zongorán, és valójában ő indított el engem a zenei pályán – emlékezett. A középiskolában is folytatta az önálló gyakorlást, énekelt megzenésített verseket és pol-beat dalokat. 16 évesen csatlakozott a zeneiskolai P-Mobil nevű popzenekarhoz, akikkel a mai napig kapcsolatban van. Két évet játszott velük, sokat gitározott és énekelt kotta nélkül, ami mind a mai napig nagyon hasznos számára. – Matematika-fizika szakos osztályba jártam, és a negyedik évben döntöttem el, hogy nekem nem a műszaki pálya az irány, hanem valami humán terület. Elmentem Szombathelyre történelem-ének szakra, ahol már volt a zeneiskolában gitártanár, és 19 évesen elkezdtem a klasszikus gitár tanulását. Tar Lajos gitártanár nagyon szerette a régi zenét, és reneszánsz zenét játszott nekem gitáron. Volt egy lantja, amit meg is vásároltam tőle. Bevontak a zeneiskola régi zene együttesébe, ahol gitárral meg lanttal is játszottam. 

Lantkoncerten tett fogadalom

1983-ban egy japán trió koncertjén vettem részt: egy lantos, egy énekes és egy furulyás játszott középkori, reneszánsz és barokk zenét. Annyira magával ragadott a lantjáték, hogy a széken ülve fogadalmat tettem: 15 év múlva én is el fogom játszani az egyik darabot. Ezt a fogadalmat végig megtartottam. A koncert után megszólítottam a lantost, és megkérdeztem tőle, hol tudnék nála tanulni, mert itthon nem volt lehetőség. Nyaranta Olaszországba utaztam hozzá. Akkoriban az volt a célom, hogy gitártanár legyek a zeneiskolában, mellette lantozzak, és már ez is boldoggá tett. 1989-ben jutottam ki a Királyi Akadémiára, ahol tanítani kezdett. Négy évet kellett várni, míg átengedtek a határon. Ösztöndíjam nem volt, így, mint a többi diák, mosogattunk, takarítottunk éttermekben, bébiszitterkedtünk. Eközben elkezdtem gitárt tanítani, ami sokat segített. Lassan talpra álltam, meg kellett venni a saját lantjaimat, el kellett tartani magamat. Hét évet töltöttem az akadémián: öt év után megkaptam az első diplomámat, két év múlva a kamarazenei diplomát, majd további három évig maradtam, hogy hazatérve tudjak lakást vásárolni. 1999-ben költöztem haza, de itthon a lantból nem lehetett megélni, így tanítottam angol, amerikai és német iskolákban, miközben továbbra is koncerteket adtam. Elkezdtem lantkoncerteket szervezni, mivel kezdetben senki nem akart velem szóba állni, mondván, hogy erre úgysem lesz közönség. A Kiscelli Múzeumban 13 koncertet, a Duna Palotában ötöt, a Budapesti Vár Gótikus termében pedig 58 hangversenyt szerveztem. Ezek után beláttam, hogy a lantnak van létjogosultsága Magyarországon, még akkor is, ha hivatalosan nem lehetett tanítani. Eleinte azt hittem, hogy hazatérve el tudok helyezkedni a lanttanári diplomámmal, de sehol nem tudtak foglalkoztatni, hiszen a hangszer nem szerepelt a tanítható hangszerek listáján. Nem gondoltam volna, hogy 25 évembe telik, míg sikerül áttörni a falat, és a lantot végre elfogadtatni rendes, oktatható hangszerként. Három évvel ezelőtt hívott meg a Szabolcsi Bence Zeneiskola igazgatója, hogy lantot tanítsak, és a papírra azt írta: „lantgitár”. Két évig így folyt a tanítás, majd eljött a pillanat, amikor a hangszer hivatalosan is bekerült a zeneiskolai tantervbe. A következő évben dr. Vas Bence, a Pécsi Egyetem gitár tanszakának vezetője keresett meg, jelezve, hogy a lanttanár-képzést be kellene vezetni az egyetemen. Két évvel ezelőtt elindult a képzés a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán, és jelenleg már a harmadik növendék fog végezni. Most itt tartunk: a tanítás mellett továbbra is rendszeresen adok koncerteket, így a lant iránti elkötelezettségem mind az oktatásban, mind a színpadon jelen van.

– Miért pont ez a hangszer érintette meg?

– Általában a gitárosokból lesznek a lantosok. A hangszer finomsága mélyen megérinti az embert. Kiszámoltam: csak a reneszánsz lantra legalább 150 komponista írt, például Bakfark Bálint, koncertképes műveket. A barokk lantra mintegy 70 komponista szerzett műveket, és csupán a reneszánsz lantra körülbelül 30 000 művet írtak. Háromszáz éve még a lant volt a legnépszerűbb hangszer Európában. A hangszer finomsága ma is megragadja az embert, és a közönségen is látszik, hogy a rezgése valahogy mélyebben érinti őket. „Mi vagyunk a leghalkabbak – ahol csend van, ott érvényesül igazán a hangszer.”

Néha sikerül megállítanunk az időt, és csak úgy vagyunk a csendben

Úgy gondolom, a hangszertanulásnak az a célja, ha az ember megtanult a hangszeren játszani, az mint egy társ, végigkísérje az életében. A muzsika nagyon fontos, különösen, ha az ember saját maga tud produkálni zenét. Jót tesz az ember lelkének. Hogy a zene mit tesz a lélekben, azt nem tudjuk, de hogy tesz valamit, az biztos. Ezt már a görögök is tudták. Ez volt a költészet és az ihlet szimbóluma a görögöktől fogva. 

– Milyen elgondolás alapján állította össze ’A barokktól a klasszikáig’ című kamarakoncertjének a műveit?

– Barokk lanttal szólókoncerteket Magyarországon mondhatom, hogy egyedül én adok. Barokklant-oktatás még nincs az országban, de célom, hogy a francia és német barokklant-repertoárt megismertessem és bemutassam. Ez egy gyönyörű muzsika. A reneszánsz lantot ezzel szemben jobban ismerik, a legtöbb lantosnak az a hangszere. 

– Kanizsán mikor járt?

– 5-6 éve játszottam ugyanitt a Tavaszi Fesztiválon, néhány alkalommal a Honvéd Kaszinóban, és a Kiskastélyban is elég sokszor szerepeltem. Amikor hívnak, jövök! – jelentette ki biztatóan Kónya István.

– Milyen fellépésekkel telnek az év hátralévő hónapjai?

A jövő hét végén lesz egy lakáskoncertünk. A nappalinkba elfér 15 ember, és a feleségemmel kipróbáltuk, hogy működőképes lesz-e? Tulajdonképpen évszázadokon át a lantot ilyen kis pici termekben használták. Hat szalonkoncertünk már volt, most lesz a hetedik, és mindegyik telt házzal ment. Nagyon jó társaság jön össze, s utána néhány falattal, borral és üdítővel megvendégeljük őket, miközben beszélgetünk kultúráról, művészetről. A feleségem bíró, de nagyon szereti a zenét, a kultúrát, az irodalmat, megvan az a kapocs, ami bennünket lelkileg összeköt. Ő az est  háziasszonya. Amikor összeérnek a jó lelkek, jó emberek, mindig nagyon meleg, jó energiák vannak jelen. Látom, hogy az emberek, mint a meditációban, szinte lemennek alfa állapotba, és csak úgy elüldögélnek. Nem is a lantot figyelik már, csak úgy magukban vannak. Kicsit talán megállítjuk az időt, és csak úgy vagyunk. Azt mondják, hogy milyen jó, gyógyító érzés. Ezekkel a hangszerekkel, a fúvós, vonós, pengetős hangszerekkel az ókorban gyógyítottak. A görögök írták le, hogy a zene a lelken keresztül gyógyítja a testet, és ez így van. A zene nagyon tud gyógyítani, különösen az élő muzsika. A lant hangszíne önmagában is gyönyörű, de amikor az ember a hangszer aurájában van, a kis térben a közönség energiája összeadódik, és egy rendkívül intenzív csönd jön létre. Ilyenkor azt mondhatjuk: „kidekoráltuk a csendet.” Ezt a kifejezést maga Leonardo da Vinci használta, aki maga is játszott a hangszeren.

Októberben Kónya István a Győri Filharmonikusokkal lép fel a győri arénában. Vivaldi Négy évszak című művéből készítettek színpadi előadást táncosokkal, amelyet korábban már nagy sikerrel adtak elő a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. A karácsonyi időszakban is folyamatosan lesznek koncertek. Kónya István pályafutása és elkötelezettsége a lant iránt azt üzeni minden zenekedvelőnek: a kitartás és a szenvedély képes hidat építeni múlt és jelen, hallgató és művész között, miközben a zene varázsa mindenkihez eljut. 

BAKONYI Erzsébet

(Megjelent a Kanizsa Újság 2025. október 8-ai számában.)