Egy "fél emeletnyit" feljebb is léptek
Néhány évvel azt követően, hogy a Kanizsa Kosárlabda Klub háza táján úgy döntöttek, hogy ismét megmérettetik magukat férfi felnőtt szintén is NB-s mezőnyben, a KKK immár az NB II Kiemelt csoportjában rajtolhatnak - vasárnap 11.30 órától Tiszakécske VSE vendégeként.
- A mostani liga úgy alakult ki, hogy minden csoportból kiemelték az első kettőt, plusz hozzáadták még a Mosonmagyaróvárt - fogalmazott a kanizsaiak edzője, Lovkó Csaba (képünkön). - Őszitén megmondva, jelenleg nem tudjuk mennyire erős a mezőny, mi egyelőre gyengültünk egy kicsit az előző szezonhoz képest, de remélem, tudjuk pótolni a kiesett játékosokat. Mivel legutóbb az "össz-NB II" 36 csapatából mi negyedikek lettünk, az idén is az a célunk, hogy legalább az első hatba bejussunk.
A nagykanizsaiak az első hazai bajnokijukat ebben a szezonban október 12-én, vasárnap vívják, akkor a TF-The Boyz legénységét látják vendégül Kanizsán.
P. L.
(Borítókép: PL)