Egyre több kőolajat termel ki Magyarország

facebook megosztás

2025 első felében is nőtt a hazai földgáz- és kőolaj-kitermelés. Tavaly kőolajkitermelésben átléptük az 1 millió tonnát.

2021 óta töretlenül nő a belföldön előállított energia mennyisége. Idén június végéig gázból és kőolajból is többet hoztak felszínre Magyarországon, mint 2024 első fél évében – írja az Energiaügyi Minisztérium (EM) és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága közös közleménye.

Látványosabb, mintegy 18 százalékos a bővülés a kőolajnál, a tavalyi első hat hónap 504 ezer tonnájával szemben a kitermelt mennyiség 593 ezer tonna fölé nőtt. A földgáz esetében a 2024 január–júniusi 956 millió köbméteres teljesítményhez képest kis többlet látszik, a 2025 első féléves kitermelés 977 millió köbméter volt.

Hangsúlyozzák: a hazai fogyasztók biztonságos ellátása érdekében a lehető legnagyobb mértékben érdemes az országhatárokon belül elérhető energiaforrásokra támaszkodni.

Idén is kitart az elmúlt időszakra jellemző lendület: Magyarország kőolaj-kitermelése 2024-ben húsz év után először múlta felül az 1 millió tonnát.

Földgázból mintegy 1,9 milliárd köbmétert nyertek ki a hazai mezőkből tavaly, ez a mennyiség a teljes felhasználás több mint ötöde, a lakossági igények közel kétharmada.

Az EM öt év szünet után hirdetett meg bányászati koncessziókat ősszel. Az eredményesen zárult eljárások alapján hat helyszínen kezdődik meg a szénhidrogének kutatása. A nyár elejére Buzsák, Csongrád, Hatvan, Kiskőrös, Kiskunhalas és Tamási területek mindegyikére megkötötték már a koncessziós szerződéseket is.

infostart.hu

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.