Bejött a kellemetlen „jóslat” a Balatonnál – és még közel sincs vége
Az eddigi tapasztalatokról és a várható fejleményekről adott tájékoztatást a közösségi oldalán a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet.
Ahogyan a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet szakemberei előre jelezték, idén nyáron az elmúlt 30 év legnagyobb mértékű árvaszúnyog rajzása tapasztalható a Balatonnál, amely – a számtalan lakossági visszajelzés alapján – kifejezetten zavaró mértéket ért el. A jelenség kialakulásában fontos szerepe volt annak, hogy a viszonylag enyhe tél kedvezett az árvaszúnyogok túlélésének, emellett a tó keleti medencéjében az utóbbi időszakban fokozottabb algásodás jellemző, amely bőséges táplálékforrást biztosít a szűrő táplálkozású lárvák fejlődéséhez – áll a BalatonScience bejegyzésében.
Az árvaszúnyogok tömeges megjelenése elsősorban a Balaton déli partját érinti, azon belül is Siófok térségét. Mint írják, ennek hátterében az állhat, hogy a nagyobb városok erős fényei eleve vonzzák a kirepülő rovarokat, emellett az esti órákban jellemző, észak felől érkező légáramlatok a tó déli oldalára sodorják a kirepülő rovarokat. Utóbbi egy viszonylag új meteorológiai jelenség, hiszen a korábbi években a szélirány jellemzően váltakozó jellegű volt – hívják fel a figyelmet.
Tapasztalható továbbá, hogy a rajzás a korábbi évekhez képest kifejezetten elhúzódik a nyári szezon alatt. Ennek egyik oka, hogy a viszonylag hűvös május miatt eleve késleltetve indult meg kirajzás folyamata. Emellett a lárvák fejlődése és kikelése szempontjából optimális, melegebb időszakokat rendre erős hidegfrontok szakítják meg. Ilyenkor a rajzás időlegesen abbamarad, majd a kedvező környezeti feltételek visszatérésekor újra kezdődik – magyarázzák.
A HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet számításai szerint a több mint 10 ezer tonnát kitevő, tavaly őszi árvaszúnyog lárva generációnak hozzávetőlegesen a háromnegyede már kirepült, tehát túl vagyunk ennek a rajzásnak a csúcs időszakán. Az elkövetkező napokban, hetekben várható az állomány fennmaradó részének a kirajzása, amint a vízhőmérséklet ismét megemelkedik.
Fontos azonban, hogy a megfigyeléseik szerint már elkezdődött az újabb lárvagenerációk kifejlődése a tó üledékében. Ez azt vetíti előre, hogy az árvaszúnyogok számára a kedvező környezeti feltételek (meleg idő, viszonylag sok alga) további fennállása esetén akár két további jelentős rajzásra is számítani lehet a késő nyári/ősz eleji időszakban.
infostart.hu