Alacsonyabb osztályú ellenfél ellen kezdenek a kanizsai labdarúgók a kupában

facebook megosztás

A Baja ellen kezdi meg szereplését a Magyar Kupa 2025/26-os idényében az FC Nagykanizsa. Gabala Krisztián együttese idegenben lép pályára a vármegyei bajnokságban szereplő ellenfelével szemben. 

A kupasorsoláson a régiójukból kaptak ellenfelet az NB III-as csapatok és így a kanizsaiak a legutóbbi idény bács-kiskuni kupasorozatának elődöntésével mérkőzhetnek. A szabályok értelmében az alacsonyabb osztályú csapat lesz a pályaválasztó. A kanizsaiak jól kezdték az idényt, hiszen a bajnoki nyitányon magabiztosan, 4-0-ra verték idegenben az újonc Balatonlellét. Az osztálykülönbség miatt a papírforma dél-zalai győzelmet ígér a következő találkozón, de Gabala Krisztián korábban is hangsúlyozta, egyáltalán nem becsülik le a bajaiakat. 

- A felkészülési mérkőzéseikkel tisztában vagyunk. Azt gondolom, hogy ezen a mérkőzésen hatványozottan igaz az, hogy saját magunkkal kell foglalkozni. Egy felkészülési találkozónak tekintjük ezt a mérkőzést és ennek tudatában fogunk pályára lépni – mondta el Gabala Krisztián.

FC Nagykanizsa

Az FC Nagykanizsa keretében számos változás történt a nyáron, a csapathoz a héten két új játékos is érkezett, Nagy Erik a Kozármislenytől és Kállai Zalán a Diósgyőr II-ből. A szakvezetés a fiatal játékosoknak is igyekszik lehetőséget biztosítani, a 17 éves Baglady Kornél első felnőtt meccsén rögtön góllal debütált. A fiatal tehetség igyekszik meghálálni a bizalmat. 

- Nagyon sok ismerősöm volt kint a meccsen, például az osztályfőnököm is ott volt a fiával, illetve nagyon sok barátom. Ők nagyon örültek és volt aki külön fényképet is szeretett volna csinálni velem, úgyhogy ez nekem nagyon-nagy szó volt. A családom volt szerintem a legbüszkébb, mert láttam, hogy kicsit meg is hatódtak. Nekem egy kicsit szürreális volt ez az egész élmény, mert még nem volt ebben részem, de nagyon tetszett. Remélem többször lesz erre lehetőségem – árulta el Baglady Kornél, az FC Nagykanizsa labdarúgója. 

A Bajai LE-FC Nagykanizsa mérkőzés szombaton  16 óra 30 perctől kezdődik. 

K.T.

(Kép: Kanizsa Médiaház)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.