Az aranyszínű sárgulás fitoplazma fertőzés egyre nagyobb problémát okoz a szőlőkben

facebook megosztás

Egyre nagyobb problémát okoz a szőlőültetvényeken az aranyszínű sárgulás fitoplazma fertőzésének terjedése. A Letenye környéki hegyhátakon van olyan gazda, akinek két év alatt az ezerkétszáz tőkéjéből hatszázat ki kellett vágnia. A hatóság által elrendelt növényvédelmi zárlat továbbra is érvényben van.

A fitoplazma – mint már évek óta ismert, – egy fertőző betegség, melynek a kabóca a vektora. A kártevő a már beteg növényekről szívogatással terjeszti tovább a fertőzést, – a Letenyei Szőlő- és Gyümölcstermesztők Egyesületének elnöke szerint a megelőzésen van a hangsúly.

szőlő

- Permetezni és védekezni. Hogy mikor permetezünk, az mindig emberi tényező. Megelőzni kell, a megelőzés alatt azt értem: információval. És az emberi tényezőhöz hozzátartozik az, hogy hatékony vegyszerek beszerzését kell lehetővé tenni, mert törvényt kell alkotni, módosítani. Illetve az embereket rá kell kényszeríteni – másokat, társaikat is kényszeríteni arra, hogy csinálja meg ezt a fajta szőlőpermetező munkát és a kabócát kell irtani – fogalmazott Somogyi András. 

A Letenye környéki szőlőhegyeken hivatalosan évek óta zárlat van a fitoplazma fertőzés miatt. Mint ahogy Somogyi András fogalmazott: a terjedését segítik az elhanyagolt területek, a kis parcellákon a permetezés nem túlságosan hatékony.

- Felénk Zalában egyértelműen katasztrófahelyzet van ebben az esztendőben. Sokkal korábban jelent meg a vírus, látványosan a szőlőkben. Illetve, mint mondtam, a védekezés hatékonysága részben tudati kérdés, de nehezen kezelhető, nehezen fogható – árulta el Somogyi András. 

A növényvédelmi zárlat értelmében az érintett területről szőlőt vagy oltóanyagot kivinni nem lehet, a tevékenység a hatóságok által előírt szabályok betartása mellett alkalmazható.

V.A.

(Képek: Kanizsa Médiaház)

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.