Állam elleni bűncselekmény miatt emeltek vádat kilenc ember ellen Zalában
Alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására irányuló előkészület bűntette miatt emeltek vádat kilenc ember ellen, akiknek mozgalma Magyarország alaptörvényének megváltoztatását és a magyar államigazgatási, valamint karhatalmi szervezetek felszámolását tűzte ki célul - közölte Zala Vármegyei Főügyészség szóvivője. Az esettel a Kanizsa TV Híradója is foglalkozott, akkor, amikor a csoport vezetőit őrizetbe vették, köztük a Mi Hazánk nagykanizsai korábbi elnökét.
A Főügyészség közleménye szerint az 55 éves, zalai férfi által alapított mozgalom végső célja - szkíta önkormányzatok és hadsereg létrehozásán keresztül - egy szkíta állam létrehozása volt.
Társa, egy 48 éves, nagykőrösi férfi a közösségi médiában olyan összeesküvés-elméletet hirdetett, amelynek hívei szerint Magyarország egy cég, az alaptörvény, a magyar törvények, a kormány, a hatóságok nem léteznek, így azok joghatóságát, kötelező érvényét magukra nézve nem ismerik el.
A férfi "hatósági eljárásokkal szemben mentességet kínáló igazolványokat" állított ki, így került kapcsolatba a többi vádlottal, majd a zalai férfivel, aki 2023. április 3-án igazolványkészítés ürügyén megkereste, majd ismertette a szkíta állam, a leendő szkíta nemzetőrség létrehozására irányuló szándékát.
Harmadik társuk egy 90 éves, váci férfi az általa vezetett mozgalom keretében a trianoni békeszerződés felülvizsgálatával Nagy-Magyarország és a korábbi Horthy-rendszerhez hasonló, király nélküli királyság államforma visszaállítása érdekében tevékenykedett. Saját kormányzóvá választásával és eskütételével a célja a királyválasztás elérése volt.
A mozgalom tagjai videót is készítettek, amelyben a zalai férfi bejelentette, hogy megalakult a Szkíta Nemzetségek Önkormányzata után önvédelmi céllal a Szkíta Honvéd Nemzetőrség budapesti egysége is. A férfi számos olyan elektronikus levelet küldött rendőrkapitányságoknak, ügyészségeknek, önkormányzatoknak, valamint hírközlő szerveknek, amelyekben előrevetíti szabad katonai csapatok bevonulását, különböző személyek letartóztatását.
A vádlottak több gyűlést is tartottak, ahol állandó téma volt a királyság visszaállítása, a szkíta állam létrehozása, az emberek beszervezésének módja. Államtagadó nézeteiknek és az alkotmányos rend megváltoztatásának erőszakkal, fenyegetéssel kívántak érvényt szerezni, tőlük éles lőfegyvereket is lefoglaltak a nyomozás során.
A Kanizsa Médiaház korábban foglalkozott a szkíta mozgalmat indító társaság ügyével.
Korábbi írásunk ezen a linken érhető el!
T.M.