Már-már rekordok könyvébe illő módon... - (frissítve!)

facebook megosztás

Megtartotta évadzáró bankettjét a Tuxera-Aquaprofit NSK pénteken este a Honvéd Kaszinóban. Az ünnepélyes eseményen a klub játékosai átvehették a Szuperligában szerzett aranyérmüket, valamint az NB I-ben kiérdemelt bronzérmüket. 

A kanizsai egyesület idén kilenc forduló alatt tizennyolc pontot gyűjtve végzett az élen a legmagasabb osztályban. Ez a klubtörténelem tizenhetedik bajnoki címe, amelyből tizenhatot egyhuzamban nyert meg az NSK. Nádasi Tamás egyesületi elnök elmondta, utóbbi teljesítménnyel, valamint egy 2008 és 2013 közti sorozattal nem titkolt céljuk, hogy a rekordok könyvébe is bekerüljenek.

- A magyar bajnokságok történetében ilyen nem fordult elő, egyetlen egy sportágban sem, hogy 16 egymásutáni bajnokságot valaki a honi legmagasabb ligában megnyert volna. De a férfiversenyek között a világon sincs ilyen csapat, aki 16 bajnoki címet szerzett volna sorozatban. Ez az egyik Guinness-rekord bejelentésünk, a másik pedig biztosan páratlan a világon, 55 bajnoki győzelem sorozatban, úgy, hogy nincs közte döntetlen, nincs közte vereség. Ilyen a világon egyetlen sportágban sincs a legmagasabb ligában – mondta el Nádasi Tamás, a Tuxera-Aquaprofit NSK elnöke. 

A kanizsai csapat az Ajka és a Paks előtt végezett a Szuperliga idei kiírásában. Haselbach Dávid csapatvezető elmondta, évről évre nehezebb megvédeni a címüket, ráadásul a játékosszám csökkentése sem nekik kedvez. Ennek ellenére az elkezdett sorozatot folytatni szeretnék a mostani játékosokkal. 

- A riválisok idén is nagyon erősek voltak, illetve erősödtek az átigazolási szezonban, de szerencsére mi is. Illetve bemutatkozott egy TOP20-as játékos nálunk, Fedoszejev Vlagyimir, ő rendkívül jól játszott az Ajka ellen és nagyszerű győzelmet hozott. Minden nagy csapat erősít minden évben, de próbáljuk megvédeni a címet – árulta el Haselbach Dávid, a Tuxera-Aquaprofit NSK csapatvezetője. 

A banketten számos köszöntő elhangzott. Gábris Jácint, az Oktatási Kulturális Ifjúsági és Sport Bizottság elnöke kiemelte, a helyi sakk-klub nemcsak a sorozatos győzelmeivel okoz büszkeséget a kanizsaiaknak, hanem az utánpótlás nevelésével is. 

- Azt gondolom, hogy nagyon szoros az együttműködés, nagyon jó, hiszen ha csak a múltat nézzük, akkor rendszeres támogatóként jelen voltunk. Nem titok, egy kis személyes vonatkozás, hogy kanizsai iskolákból is részt vesznek olyan tanulók, akik akár az edzői oldalon jelennek meg, akár a versenyzőin, úgyhogy ugyancsak büszkék lehetünk az ifjúságra is – fogalmazott Gábris Jácint.

Az ünnepségen nem tudott részt venni a klub valamennyi játékosa, mivel többen is versenyen szerepeltek a hétvégén. Nádasi Tamás és Haselbach Dávid bővebb értékelőjét a 2025-ös szezonról meghallgathatják mai Napi Kanizsa című műsorunkban. 

K.T.

(Képek: Kanizsa Médiaház)

Bajnoki cím újra

Idén is megtartotta évtizedes hagyományát, vagyis érem-, közelebbről arany-átadóját a Tuxera-Aquaprofit Nagykanizsai Sakk Klub egyesülete, hiszen a legmagasabb honi osztályban, tehát a Szuperligában címvédőként újra az elsőséget hódította el az első számú sakkegységük.

Tették mindezt összességében tizenhetedik alkalommal ebben a ligában, tetézve azzal, hogy ezt immár zsinórban tizenhatodszor mondhatják el magukról. S miként azt a kanizsai klub vezetése ünnepélyes keretek között tálalta a Honvéd Kaszinóban, ezen teljesítménnyel kirukkolnak a Guinness Rekordok grémiuma elé is, hiszen ennyi címvédés már igencsak rekordgyanús a különböző sportágak színtéren. Ehhez társulhat egy majd' másfél évtizedes történet, hiszen abban az időszakban volt a kanizsai sakkozóknak egy sorozatban 55 alkalommal megnyert NB I-es meccsszériája.

Nem mindennapi tehát a feladat, s a dél-zalaiak információi szerint ilyen, pontosabban hasonló léptékű teljesítménnyel talán csak egy bosznia-hercegovinai női labdarúgó együttes büszkélkedhet még.

S ha már abszolút a nemzetközi viszonylat került fókuszba, érdemes kitérni arra, hogy a TANSK idén is szeretne megmérkőzni a sakk klubok  "BEK-jében", melyet az idei esztendőben Görögországban rendezhetnek meg.

P.L.

(fotó: PL)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.