„Rosszabbra számítottam” – Kedden matekból érettségiztek a diákok
A matematikával folytatódtak az írásbeli érettségik ma délelőtt. A feladatsorokban kombinatorika, halmazok és egyenletmegoldás is szerepelt. A stábunknak nyilatkozó batthyánys végzősök kiemelték, nem tartották nehéznek a vizsgát.
A magyarhoz hasonlóan, ma is két feladatsor várt a diákokra, az első részhez 45, a másodikhoz 135 perc állt rendelkezésükre. A megkérdezett diákok szerint nem volt nehéz a vizsga, ugyanakkor voltak olyan kérdések, amik meglepetést okoztak a tanulóknak. Moór Barnabásnak a továbbtanulás miatt is fontos volt, hogy jól teljesítsen. Ő stábunknak azt mondta, inkább a vizsga második fele volt a nehezebb.
– Sok különböző fajta feladat volt. Sok, amire számítottunk. Én arra gondoltam, hogy lesz számrendszer is, de végül nem volt, ami szerintem a legtöbb embernek jó érzés, ugyanis maga a számrendszer az egy olyan téma, amit nem szoktak annyira tanítani vagy nagyon ritkán vesznek elő. Az például nem volt, pedig én vártam, de egyébként szerintem a legtöbb olyan feladat volt, amire számítottunk – fogalmazott Moór Barnabás, a Batthyány Lajos Gimnázium tanulója.
A felkészülés már négy éve elkezdődött – szögezte le Lehota András Péter. Hozzátette, aki időben elkezdett tanulni, annak biztosan jól sikerülnek a vizsgák.
– Összességében rosszabbra számítottam, viszont első nekifutásra most még így nem tudok túl sok mindent mondani. Még le kell ülepednie ennek a sok élménynek, de szerintem úgy, mint a magyarnál is, este már higgadtabb fejjel át tudom gondolni, hogy mit ronthattam el és hogy mi ment jól. De összességében úgy gondolom, hogy amit kitűztem célul, azt el tudom végezni – mondta el Lehota András Péter, a Batthyány Lajos Gimnázium tanulója.
Az írásbelin mindig azonos nehézségű feladatok szerepelnek Györek László szerint. Ő matematikatanárként úgy látja, vannak olyan típusok, amik minden évben felbukkannak, mint például a halmazok, a geometria és a kombinatorika.
– Nagyon-nagyon sok módon meg lehet ítélni egy feladatsort. Én azt gondolom, hogy az idei azért nem volt nehéz, tehát könnyű volt úgymond átmenni, de hát itt azért nem ez volt senkinek a célja igazából, hogy „átmenjünk matekból”. Kiváló magas százalékos feladatot azért nem volt nagyon könnyű megcsinálni, ahhoz tanulni kellett és érteni kellett a matematikát, de tulajdonképpen ez a célja az érettséginek, hogy megmérjük azt, hogy ki mennyire sajátította el a matematikai tudományokat – árulta el Györek László, a Batthyány Lajos Gimnázium igazgatója.
Matematikából országos szinten ma összesen 81 ezer diák érettségizett, közülük csaknem 7800-an emelt szinten vizsgáztak. A számonkérések sorozata holnap a történelemmel folytatódik.
T.CS.
(Képek: Kanizsa Médiaház)