A híres színházi szakember nevét viselő két intézmény minden évben közösen ünnepel

facebook megosztás

Ha nem Magyarország szűkös viszonyai közé születik, világhíresség lett volna. E gondolat jegyében emlékezett hétfőn a nevét viselő kulturális intézmény a helyi általános iskolával együtt a nagykanizsai születésű Hevesi Sándor színházi rendezőre, drámaíróra és kritikusra.

Évtizedek óta hagyomány Nagykanizsán a Hevesi emléknap megrendezése – ami tisztelgés Hevesi Sándor munkássága előtt. A neves színházi szakember, a két kanizsai intézmény névadója 152 évvel ezelőtt, május 3-án született.

- Tudni kell róla, hogy neves színházi szakember volt, aki tulajdonképpen a XX. század első felének, a színházi szférának legjelentősebb alakja volt. A Nemzeti Színház igazgatói székében is helyet foglalt, és azt mondhatjuk, hogy tulajdonképpen felforgatta az addig vallott nézeteket. Az ő tiszteletére minden évben megrendezzük a Hevesi emléknapot – mondta el Koros Eszter, a HSMK intézményegység-vezetője. 

hsmk

Jelentős események és nagy tehetségek szülőhelye is városunk – mondta köszöntőjében Horváth Jácint polgármester.

- „És született itt egy híres színházigazgató is. Ha nem Magyarország szűkös viszonyai közé születik, világhíresség lett volna. Nagyobb, minden addig ismert szakmabeli nagyságnál. Az idő kijelölte Hevesi Sándor helyét, a század első három évtizedének magyar színházát az ő neve jegyzi – írja Hevesi Sándorról a Zrínyi Könyvtár.” - fogalmazott Horváth Jácint.

A Hevesi Sándor Művelődési Központ és a színházi szakember nevét viselő általános iskola évek óta közösen tartja a megemlékezést. Az oktatási intézményben különös figyelmet fordítanak arra, hogy a tanulók tisztában legyenek azzal, ki volt a névadójuk.

- Folyamatosan osztályfőnöki órákon, magyarórákon Hevesi emlékével foglalkoznak a gyerekek a kollégák segítségével. Illetve van egy állandó kiállításunk az iskolában, a tanári melletti falon, egy fotókiállítás Hevesi Sándor életéről, amit a gyerekek folyamatosan néznek és megismerik – árulta el Szabó Erzsébet, a Hevesi Sándor Általános Iskola igazgatója. 

Hevesi Sándor mellszobrának koszorúzását követően díjazták az emléknap alkalmával meghirdetett vers- és prózaíró verseny résztvevőit. Szintén a jeles naphoz kötődve rajzkiállítás is nyílt a HSMK színházi előcsarnokában.

V.A.

(Képek: Kanizsa Médiaház)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.