Nagy álmok, nagy ébredések, Nagykanizsa

Volt ennek a városnak egy szlogenje. Akkor még sugárzó arccal tették közzé és mindenki azt mondta, frappáns, minden benne van. Hát, ja. Minden. Csak hát, a lehetőségek úgy mentek el, ahogy jöttek. Nagykanizsa a nagy álmok, nagy lehetőségek után kábán ébredező fázisba érkezett és a város most döbben rá, hogy egy csomószor átverték.

Fura világban élünk. Egy olyan világban, ahol a hatalmon levők szerveznek tüntetést az ellenzék ellen. Persze tüntet az ellenzék is, és teljesen összekeverednek a szerepek ott, ahol önkormányzati szinten fordult a kocka. Érdekes módon az ellenzékbe került kormánypártok hirtelen megvilágosodnak, majd pont azt követelik, amit nagyban a kormány nem tesz meg. Ezen követelések között az sosem szerepel, hogy a helyzet kiváltója az a rengeteg megszorítás, amelyekkel az önkormányzatokat hozza nehéz helyzetbe a kormányzat. Ez is okozza azután, hogy Nagykanizsán is sikerül lyukra futni, ha valamit felfedeznek. Ilyen ez, amikor a polgármester munkásságát próbálják negatívan beállítani. Mondjuk, fura olyan szájából a kritikát hallgatni, aki komoly bajban lenne, ha fel kellene sorolni a hasznos cselekedeteit. Nem a bőség okozná a zavarát, csak jelzem.

Fura világunkban fontosabb dolgok is történtek mostanában. A sorozatos nagyotmondások után, ismét kiderült egy cseresnyési magasságokba nyúló lódítás. Nem tudom, hogy levelet írt-e vagy szóban intézte, de miután elköltődött cirka 112 millió forint a virtuális elemekkel kiegészített eszteregnyei lombkoronasétány építési munkáinak előkészítésére, kiderült, bukik a mutatvány. Már egy éve is tudta mindenki, mert ők mondták, hogy pénz nincs a cuccra. Na, de honnan volt 112 millió, ki kapta és mit csinált érte. Lelkesedés volt, behülyítették a falu lakóit és a térség érdeklődő polgárait, polgármestereit. Sokan örültek, sokan inkább sajnálkozva mosolyogtak, mert sejteni lehetett, hogy ez egy újabb vagongyár. Ugyanúgy járt ez a fantasztikus attrakció, ahogy Bázakerettyére tervezett giga-drótkötélpálya. Már ez is a kukában várja, hogy hátha mégis megmenekül még mielőtt ledarálják. Nem sok esélyük van a menekülésre ismerve a Modern Városok Program elemeinek sorsát. Ja, lett egy sportcsarnok.

Fura egy világ ez, ahol a hatalom veszélyes fegyverré válik annak a kezében, aki azt nem jó célokra használja. Mára sikerült olyan félelmi és függőségi rendszert felépíteni, ahol még az egyébként világosan látó emberek is képesek betagozódni, mert a sorból kilógni veszélyes. Sokkal egyszerűbb bólogatni, és bár látni, hogy a király meztelen, örvendezni a csodás öltözékének. Vannak is bajban azzal, hogy a köreikből hirtelen kiugró és a belső dolgaikat jól ismerő ex igazságügyminiszter-férj elkezdett beszélni. Sőt, már nemcsak beszél, hanem mozgalmat hozott létre, tömegeket mozgat.

Fura egy világ ez, ahol az orwelli egyenlő és egyenlőbb koordináta-rendszerében kell megtalálni mindenkinek a helyét és lehetőségeit. Az Állatfarmból tudjuk, hogy minden állat egyenlő, csak a disznók egyenlőbbek. Ebben a fura világban aki egyenlőbb valamiért, annak sok minden jár. Mint például bérlakás örök életre. Esetleg ingyen sör is mellé? Lett is ebből jó kis/nagy cirkusz a városban, miután az ellenzékben levő kormánypártiak politikai ügyet kreáltak abból, hogy az illetékes bizottság csak fél évre hosszabbította meg egy szerintük egyenlőbb polgár bérleti jogát. Hogy ebben az ügyben miért tolták előre a mandátummal sem rendelkező megyei közgyűlési alelnököt, nem tudni. Úriemberként a szerepléseinek milyenségéről többet nem kívánok szólni.

Na, és itt érünk oda, ahova már az elején kellett volna, mert hát lassan ki kell derülnie, hogy mi zajlik a kanizsai közéletben. Ami most van, az valami újnak a kezdete, vagy éppen egy még ismeretlen vég kezdete? Beszélik, hogy Sopronban – itt dől el a regionális Fidesz vezető döntése alapján, hogy kiből lesz valaki – már készítik a selyemzsinórt a Zala 3-as választókerület nem túl sikeres képviselőjének. Nemsokára ez is kiderül. Az viszont csak sok év múlva lesz egyértelmű, hogy hova jut a város, az ország. Sok év múlva, ami nem is lenne baj, ha ezen sorok szerzője nem lenne már önmaga is sokéves. Sokáig hittem és bíztam abban, hogy egyszer még sikerül egy normális országban élnem. Sokan ezt úgy oldják meg, hogy nyugatra költöznek. Tudom, sokan örülnének egy ilyen húzásnak tőlem is, de már megint el kell keserítenem őket. Szeretem a kalandokat, így aztán maradok. Maradok, mint a remény, hogy egyszer sikerül megszabadulni a képmutató, álvallásos, hazug és kegyetlen rendszertől. 

Fura egy világ ez, ahol sokat tehetnének a gyáván sötétbe burkolózó, magukat vezetőnek tituláló kormányszimpatizáns politikusok azzal, hogyha hajlandóak lennének valós kérdésekre válaszolni. Ha hajlandóak lennének vitatkozni és nem egyoldalúan, elefántcsonttornyaikból kinyilatkoztatni kesze-kusza mondatokat. Bugyuta videókkal, magukat rendkívül humorosnak gondolva infulenszert játszanak. Szánalmas, ahogy minimális előadói képességekkel, a magyar nyelv hangsúlyaitól idegen hanglejtéssel még elő is adják a mondandójukat. Eleinte azt gondolhatta bárki, hogy önmagukat parodizálva próbálnak viccesek lenni, de azóta kiderült, hogy ez csak komoly lehet, mert viccnek durva. Mondhatnám, hogy ettől függetlenül jókat szórakozom ezeken a minivideókon, de nem mondom. Ha belegondolok, hogy ezek az emberek valamilyen formában befolyásolni tudják az én életem körülményeit is, az azért elkeserítő.

Fura egy világ ez, ahol nyújtanám ismét a jobb kezem, de azt hiszem teljesen fölösleges. Olyan mély és antagonisztikus ellentétet szítottak ezek az emberek magukban ellenem, hogy azon ők maguk nem tudnak továbblépni. A végére csak azt kívánom, hogy merjenek átlépni az árnyékukon, mert talán sikerül egyszer a városért és a térségéért is – a nagy szólamok mellett – valóban is tenni valamit.

Tar Mihály, ügyvezető

(Megjelent a Kanizsa Újság 2025. április 16-ai számában.)

Kicsit más. Komolyan sajnálom, hogy ez az újság hamarabb kerül nyomdába, mint a kormánypárti országjárás nagyágyújának underground (földalatti, de nem metró) komédiája elkezdődik a pincében. Ez az a pince, ahova, ha nagyOn szerveznek programot, akkor csak az érett korú tapsgépek mehetnek be, akik már a legkisebb rezdülésből is tudják, hogy mikor kell tetszést nyilvánítaniuk. Ők azok, akik a hónap végén, a nyugdíj megérkezte előtt egy héttel, üres pénztárcával is örülnek, mert azt mondták nekik, hogy örülni kell. Ha másnak nem, akkor annak a bizonyos lyuknak a hátsójukon, mert hát az még megvan. Ezt a mostani Budai-estet nem zárták be, nem láttam, hogy csak regisztráltak mehetnek be és önmagában az is meglepő, hogy nem utólag hirdették meg nyilvánosan.