Két hónapon át vehettek részt közös programokon a kanizsai szerelmesek
Befejeződött a 2025-ös nagykanizsai Szerelmes Kalandtúra. A két hónapon át tartó programsorozat záróeseményét a Halis István Városi Könyvtárban tartották vasárnap délután.
A kanizsai kalandtúrát 2017-ben hívták életre a szervezők, a programsorozat célja az, hogy a párok megismerjék a közös rendezvények és a beszélgetések fontosságát. Az idei esemény február közepén egy közös tánctanulással indult a Medgyaszay Házban, a résztvevők összesen 15 programon vehettek részt. A szervezők igyekeztek minél színesebb programokat összeállítani a túrázóknak.
- Voltak újak, például az Oldtimer Kerékpármúzeum, aztán nyomozós feladatok a Csó-tó körül is, illetve a városban is. Ami még új volt, az a fallabdázás, ami még mozgalmas és aktív pontja volt a kalandtúrának. De benne voltak a szokásos, már jól bevált programok is, például a vacsorázás kettesben, a sütizés, aztán a séták és hasonlók – árulta el Szitáné Kurucz Eszter, a Szerelmes Kalandtúra szervezője.
A szervezők több mint 150 útlevelet osztottak ki, amelybe a párok az igazoló pecséteket gyűjtötték. A záróeseményen tartott nyereményjátékon való részvételhez nyolc állomást kellett teljesíteniük, ezt összesen 47 pár abszolválta. A fődíj egy kétéjszakás zalakarosi wellnesshétvége volt, amelyet Kovács Csaba és felesége Éva nyertek meg.
- Eddig mindegyiken részt vettünk, a szervezésben is igyekszünk minél több munkát vállalni, mivel ez egy önkéntes dolog. Úgy gondoltuk, hogy már csak a kapcsolatot is elősegíti, a minél több együtt töltött alkalom. A minél több együtt töltött idő a lényeg benne és ezért is érdemes – fogalmazott Kovács Csaba.
A győztes pár valamennyi állomást teljesítette az idei kalandtúrán.
- Ezek, amiket magunktól nem próbáltunk volna ki, azok mindig kedvencek és mindig kihívást jelentenek és mindig pozitív megerősítést adnak számunkra – mondta el Kovács Csabáné.
A program zárásaként a résztvevők Gorove László és felesége „Hálószobatitkok a Bibliában” című előadását hallgathatták meg. A programmal bővebben foglalkozunk mai Napi Kanizsa című műsorunkban.
K.T.
(Kép: Kanizsa Médiaház)