Félmilliárd elment, de mégsem lesz Zalában sem virtuális lombkoronasétány, sem világverő drótkötélpálya

facebook megosztás

112 millió forint elment az előkészítésről szóló szerződésekre, de mégsem valósul meg a virtuális lombkoronasétány a Zala vármegyei Eszteregnyén – írta a 24.hu. 

A lap szerint részben az EU-s pénzek visszatartásából adódó forráshiány miatt számos projekt nem valósul meg a térségben, úgy, hogy azok előkészítésére összesen félmilliárd forint közpénz már elment.

Kérdés persze, hogy mennyire lettek volna életképesek a többmilliárdból tervezett projektek.

A Misztikus erdő névre keresztelt virtuális lombkoronasétány a 600 lakosú Eszteregnye határában, az Obornak nevű településrész közelében egy 120 fő befogadására alkalmas rendezvényhelyszín és étterem megépítését is jelentette volna, egy fogadóközponttal, amelynek különlegessége, egy 360 fokos kupola hologramos vetítéseket ígért. A beruházás 3,9 milliárd forintot vitt volna el, és mellesleg Natura 2000-es területen jött volna létre a virtuális lombkoronasétány, míg az épületek egy fenyőültetvény kivágásával kaptak volna helyet.

A projekt a Mura Program égisze alatt indult, mely egy 2016-os kormányhatározat szerint hazai és uniós forrásokat használt fel a térség fejlesztésére. A kivitelezési szerződést ugyan 2024 tavaszán aláírták, és a papíron a munka megkezdésére a szerződés életbe lépésétől számítva 18 hónap állt rendelkezésre, a valóságban semmi sem történt – írta a 24.hu. A szerződést aláíró korábbi polgármester nem tud arról, ogy haladna a projekt, a jelenlegi nem válaszolt a lap megkeresésére. A közbeszerzésen nyertes cég viszont közölte, hogy a megrendelő forráshiánya miatt a projekt nem valósul meg, a szerződés már érvényét is vesztette.

A kormány nem verte nagy dobra, hogy nincsen pénz a projektekre, bár a Mura Program korábbi miniszteri biztosa, Cseresnyés Péter korábban egy nyilatkozatban elismerte, hogy a kormány nem biztosít forrást a beruházásokra. Így a virtuális lombkorona mellett nem valósul meg „a világ leghosszabb kötélpályája” Bázakerettyén, és Eszteregnye nem kapja meg a másik beruházást, a VR-mozit és apartmanházakat sem. Erree önmagában 118 milliót költöttek, így a 600 fős faluban a meg nem valósult projektekre összesen 230 millió ment el. Emellett nem valósul meg a térség több másik, EU-s forrásokra építő projektje sem.

telex.hu

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.