25 éves lett a Premier Táncklub Egyesület
25 éves jubileumát ünnepelte a Premier Táncklub Egyesület szombat este a Hevesi Sándor Művelődési Központban. A mintegy kétórás gálaműsoron a csoport minden korosztálya képviseltette magát, összesen 31 produkcióban.
2000-ben egy négyfős baráti társaságnak köszönhetően kezdődhetett el az egyesület története, az elmúlt negyedszázadban pedig számos növendék csatlakozott hozzájuk. Nem csak Nagykanizsán és országszerte, de külföldön is rendszeres fellépői különféle rendezvényeknek, emellett a versenyzésből is kiveszik a részüket.
- Évről évre épült ez a tánccsoport, tehát a gyerekek ahogy bekerültek, maradtak, ők aztán nőttek és nőttek, majd jöttek a kisebbek, akik szintén nőttek és mindig jöttek hozzájuk új gyerekek, úgyhogy így a száma a csoportnak megnőtt. Közben sok versenyre vitte őket Petra, sok városi meg megyei, illetve országos rendezvényen felléptek, ismertté váltak, ez azért reklám is volt nekünk természetesen. Egy önfenntartó egyesület, de hatalmas munka van mögötte – mondta el Dénes Annamária, a Premier Táncklub Egyesület alapító tagja.
Az egyesület családias hangulatát és összetartó közösségét jól mutatja, hogy a gálaesten egy anya-lánya produkciót is láthatott a közönség. A jelenleg több mit 50 taggal rendelkező tánccsoport sikerében azonban komoly szerepe van Németh Petrának.
- Az elmúlt 25 évet ünnepeljük, az összetartozást, ezt a premieres életérzést. Azt, hogy együtt vagyunk és tudunk működni és ilyen színvonalon és igazából mindent, a közös élményeket, emlékeket. Nagyon sok olyan koreográfiánk lesz, amit a gyerekek szerettek volna visszahozni erre a jubileumra. Összeállnak a régi táncosaink és természetesen minden korcsoportunk, az ovistól a felnőttig bemutatkozik ma este itt a közönségnek. 31 koreográfiával várjuk a nézőket – árulta el Németh Petra, a Premier Táncklub Egyesület elnöke.
Az elnök elmondta, a csoport gőzerővel folytatja tovább a munkát, hiszen a tánc szeretete egy olyan életérzés, amit érdemes továbbörökíteni a következő generációk számára.
SZ.F.
(Képek: Kanizsa Médiaház)