Névadója előtt tisztelgett a Molnári Énekcsoport

facebook megosztás

Emléktáblát avattak a település két egykori pedagógusa, Vlasics József és felesége tiszteletére pénteken délután a Molnári Kultúrházban. A helyi énekcsoport az ünnepségen vette fel alapítója nevét. 

A tótszentmártoni születésű Vlasics József és neje a tanítás mellett évtizedeken keresztül számítottak a helyi kulturális élet meghatározó alakjának Molnáriban. Vlasics József a különböző népviseletek és népdalok összegyűjtésével igyekezett ápolni a horvát örökségét, valamint 1969-ben megalapította a helyi Pávakört, amely országosan is ismert lett. A szervezők az ünnepséggel és a névadással szerettek volna méltó emléket állítani a házaspárnak. 

molnári

- Azt gondoltuk, hogy egy méltó emléket állítunk azzal, hogy a kultúrotthonban elhelyezünk egy emléktáblát az ő tiszteletükre. Az énekcsoportunk eddig úgy szerepelt, hogy Molnári Énekcsoport és úgy gondoltuk, hogy innentől felvesszük az alapítónk, Vlasics Józsefnek a nevét - mondta el Kotnyek Borbála, a Molnári Horvát Nemzetiségi Önkormányzat elnökhelyettese. 

Az emléktáblát Vlasics Józsefék lányai leplezték le. Kustor Ferencné Vlasics Ágnes úgy fogalmazott, büszkeség tölti el, hogy évekkel a haláluk után is mekkora tisztelet övezi szüleit a faluban. Hozzátette, mindig olyan értékek szerint igyekezett élni, amit édesapjától és édesanyjától tanult. 

- A hit, a szeretet a családban, a faluban, a hazában természetesen. Édesapám horvát létére – horvát anyanyelvű volt tótszentmártoni születésűként – azt mondta magáról, hogy „én horvát vagyok, de nálam nagyobb magyar nincs”, ő élt-halt a hazájáért is – tudtuk meg Kustor Ferencné Vlasics Ágnestől. 

Az ünnepségen az énekcsoport több dallal is tisztelgett alapítója és felesége emléke előtt. Az emléktábla avatásáról és a névfelvételről bővebben beszámolunk egy későbbi műsorunkban. 

K.T.

(Képek: Kanizsa Médiaház)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.