Nagy jött, látott és eldöntötte – Győzelemmel kezdett az FC Nagykanizsa
Győzelemmel kezdte 2025-öt az FC Nagykanizsa. A tavasznyitó bajnokin a PTE-PEAC volt a dél-zalaiak ellenfele. Gabala Krisztián együttese az új igazolás, Nagy Krisztián góljával nyert 1:0-ra, így továbbra is vezeti a harmadosztály dél-nyugati csoportját.
Az már az első percektől érezhető volt 2025 első bajnokiján, hogy a csupa fiatal játékosból álló PEAC a masszív védekezésre helyezi a hangsúlyt. Egri Krisztián csapatának védelmét gyakran 6 játékos alkotta a Kanizsa ellen. Gabala Krisztián az újak közül Eckl Patriknak és Medgyesi Márknak szavazott bizalmat a kezdőben, míg némi meglepetésre, a piros-kékek kapitányát, Kovalovszki Mátét a csatársorba jelölte.
Az első komolyabb lehetőség azonban egy középpályás előtt adódott, hiszen egy szöglet utáni kavarodás végén, a kipattanóból Terbe Botond találta telibe a felső lécet. 5 perccel később Kovalovszki is gólt szerezhetett volna, az újdonsült támadó szépen pörgette tovább Medgyesi beadását, ám az egész meccsen kiváló teljesítményt nyújtó vendég kapus, Varga Dániel ki tudta ütni a labdát. Hiába játszott már az első játékrészben is jelentős labdabirtoklási fölényben a hazai csapat, újabb helyzet már nem adódott az első 45 percben.
A szünetben beállította Gabala Krisztián az Ajkáról érkező Nagy Krisztiánt, az új csatár játéka pedig egyértelműen gyorsította a hazaiak támadásait. Alig telt el 3 perc a második félidőből, jött is az első kanizsai helyzet, akkor Kovalovszki lövése kerülte el kaput. Nem sokkal rá, Nagy adott szép passzt Szabó Balázsnak, utóbbi lövését azonban lábbal védte Varga.
Nem csak az előkészítésben volt aktív Nagy Krisztián, Kovács harcias labdaszerzése után, fejjel próbálta bevenni a pécsi kaput, a támadó megoldása azonban egy kapufára volt elég. A második játékrész közepén már nagyon érett a kanizsai gól, ami aztán végül egy büntetőből meg is lett. Kovalovszki játszotta meg a két védő között kilépő János Norbertet, a kanizsaiak házi gólkirálya pedig finom mozdulattal tette tovább a labdát Nagynak, aki ütközött Vargával, amiért járt a tizenegyes, amit a sértett végzett el.
Itthon is tartotta a 3 pontot ezzel a góllal az FC Nagykanizsa, hiszen a hátralévő időben már nem forogtak veszélyben a kapuk. A PEAC vezetőedzője, Egri Krisztián elismerte, megérdemelték a győzelmet a hazaiak, de a pécsi védekezésre lehet építeni a folytatásban.
– A Kanizsa az NB 2-ért hajt, míg mi a bennmaradásért, s hogy minél jobb eredményt érjünk el. Úgy gondolom, mind a kettőnk jó úton van, sajnos most ehhez az eredmény nekünk nem párosult. Minden pontra szükségünk van, de gratulálok a Kanizsának, nagyon jól játszottak – fogalmazott Egri Krisztián, a PTE-PEAC vezetőedzője.
Gabala Krisztián elégedett volt a csapatával, hiszen mint azt kiemelte, fontos volt, hogy a csapat nem süppedt bele a vendégek tempójába, hanem tudta a saját iramát hozni és azt ráerőltetni a pécsiekre.
– Azt gondolom, hogy megérdemelten nyertük meg a találkozót, s azt gondolom, hogy léptünk előre olyan tekintetben, hogy nem engedtük meg magunknak, hogy az ellenfél lassú játékához idomuljunk. Hanem próbáltuk fenntartani magunkban azt a fajta motivációs és sebességbázist, amivel előbb-utóbb hibára kényszerítjük az ellenfelet, amiből mi eredményesek tudunk lenni – árulta el Gabala Krisztián, az FC Nagykanizsa vezetőedzője.
A Kanizsa riválisai közül a Pécs és a Kaposvár is hozta a bajnokiját, az Iváncsa viszont döntetlent játszott, így utóbbi gárdával szemben is 4 pontra nőtt Kovalovszkiék előnye. Vasárnap rangadó vár a piros-kékekre, hiszen a negyedik helyen álló Rákóczihoz utazik a csapat.
M-B.GY.
(Képek: Kanizsa Médiaház)