Halász Gyula munkásságát ismerte el a Magyar Jazz Szövetség

facebook megosztás

Pernye András-díjban részesítette több évtizedes munkássága elismeréseként a Magyar Jazz Szövetség Halász Gyulát. A kitüntetett úgy nyilatkozott: a díjat ugyan ő kapta, de a kanizsai jazzélet összes szereplőjének szól.

Halász Gyula a ’70-es években lépett be a Kanizsai Jazz Klubba, így a műfajhoz való kötődésének több évtizedes története van. Az idők során tagja lett a Magyar Jazz Kutatási Társaságnak és a Magyar Jazz Szövetségnek is. Saját bevallása szerint a kutatás a különböző rendezvények szervezése mellett továbbra is motiválja. A Magyar Jazz Szövetség idén három rangos kitüntetést adott át – Halász Gyula a Pernye András-díjat érdemelte ki.

jazz

- Úgy érzem, hogy a Magyar Jazz Szövetségen belül az utóbbi években a vidéki jazzélet felé fordultak. Hiszen Budapesten amúgy is annyi hír van, annyi koncert és fesztivál van. A mostani vezetés – Gayer Ferenc vezetésével, – szükségét érezte annak, hogy támogassa a vidéki jazzéletet. Ebben ez is benne van, hogy a vidéki jazz-zenekarok, rendezvények támogatása is a fókuszba kerüljön – árulta el Halász Gyula.  

Nagykanizsa a magyar jazzéletben egy nagyon fontos pozíciót tölt be. Itt helyben négy lábon áll a jazzélet – mondta el Halász Gyula. A Kanizsai Kulturális Központ és intézményei, a zeneiskola, a Tiborcz Iván vezette Jazz Klub és a Honvéd Kaszinó. A kitüntetett utóbbi intézményben tudta kialakítani a legjobb munkakapcsolatot.

- Amikor mi itt a Honvéd Kaszinóban elkezdtünk jazzt szervezni, az jobbára Halász Gyula, a Magyar Jazz Szövetség tagjának a segítségéhez, megkereséséhez köthető. Hiszen ő talált ránk és kérdezte meg, hogy partnerek lennénk-e jazzkoncertek szervezésében. Illetve ehhez adódóan jazzkiállítások – fotók, plakátok, jazzrendezvényekhez köthetően. Mi nagyon boldogan vágtunk ebbe bele, hiszen egy nagyszerű műfajnak, egy értékteremtő műfajnak gondoljuk – fogalmazott Halmos Ildikó, a Honvéd Kaszinó igazgatója. 

A jazztörténet emlékhelyeit Nagykanizsán az utóbbi évek munkásságának és a támogatóknak köszönhetően ma már márványtáblák is őrzik. A Halász Gyulával készült bővebb beszélgetésünket mai Napi Kanizsa című műsorunkban láthatják nézőink.

V.A.

(Képek: Kanizsa Médiaház)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.