Feszült hangulat a faluban – Időközi választást tartanak Miháldon

facebook megosztás

Időközi választást tartanak vasárnap Miháldon. A falu júniusban 13 év után váltotta le Gerő Sándort, és lett a település vezetője Tollárné Tóth Tímea. Az új polgármester azonban november 30-án lemondott, ahogy a megyei napilapnak fogalmazott, azért, mert a képviselők, ahol csak lehet, keresztezték az útját. Az új voksoláson ismét elindul Gerő Sándor, akinek a kihívója Bakonyi Kornél lesz. 

A lemondás óta sem csitulnak a kedélyek a faluban. A Miháld Patrióta töltötte fel azt a levelet, amit Gerő Sándor juttatott el a település lakóihoz. Ebben a programpontok mellett az is le van írva, hogy olyan polgármestert kell választani, aki együtt tud működni a testülettel, különben előfordulhat, hogy ismét új választást kell kiírni. Ez felháborította Bakonyi Kornélt, aki ezért is döntött az indulás mellett.

miháld

– A régi képviselő-testület maradt, mivel újakat nem promotáltunk, mivel úgy gondoltuk, a régiek együtt tudnak működni az új polgármesterrel. Sajnos ez nem így történt, mivel a régi polgármester szekerét tolták. Közös nevezőre nem jutottak, közös munkát nem tudtak végezni. Ez elég sok akadályt gördített az önkormányzati munka elé. Így a polgármester asszony lemondott – mondta el Bakonyi Kornél, Miháld polgármesterjelöltje. 

Központi téma a településen az egykori horgásztó helyzete. Arról már Mándó Tamás mesélt, hogy szerinte Gerő Sándor egy jelentősen túlárazott projektet nyújtott be a felújítás kapcsán, valamint egy feszülthangulatú fórumon az is előjött, hogy nem segítette egy esetleges bérlő szerepvállalását.  

– Sajnálatos módon, 2020-ban volt egy természeti katasztrófa, ennek következtében a tó gátja átszakadt, a teljes támfala, így ez a tó teljesen tönkrement. Azóta is próbálják megtalálni a megoldást arra, hogy hogyan legyen felújítva, az eddigi polgármesternek egy 300 milliós költségvetése lett erre, de a település összköltségvetése sem éri el ezt az összeget. Szerintem valójában, egy 50-60 millió forintos vállalkozói költségből ez megvalósítható lenne, egy kis összefogással – árulta el Mándó Tamás.

Júniusban a település 46 százaléka élt a szavazati jogával. Akkor Tollárné Tóth Tímea 21 vokssal kapott többet, mint a most is elinduló Gerő Sándor. 

M-B.GY.

(Képek: Kanizsa Médiaház)

 

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.