Vádat emeltek a párját halálra verő hajléktalan és társa ellen Zalában

facebook megosztás

Halált okozó testi sértés és súlyos testi sértés miatt emelt vádat a Zala Vármegyei Főügyészség egy hajléktalan férfi és társa ellen, mert egyikük egy vascsővel halálra verte párját, a társa pedig segített a holttest eltüntetésében - tájékoztatta a zalai főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-t.

Jánky Judit közölte: az 50 éves, többszörösen büntetett előéletű férfi és élettársa annak a hajléktalanokból álló hat-nyolc fős közösségnek a tagjai voltak, akik 2023 nyarán Zalaegerszegen, a helyi vízmű egykori telephelyén laktak életvitelszerűen. A férfi féltékeny természete, züllött, italozó életmódja miatt rendszeresen bántalmazta élettársát, akit 2023 júliusában egy veszekedés közben olyan súlyosan megvert, hogy a nőnek az orra és két bordája is eltört.

Újabb tettlegesség egy szeptember végi napon történt, ezúttal is a férfi féltékenysége miatt. Ekkor egy hajléktalan társával együtt a ZTE-futballpálya mögötti vasúti híd alatt tartózkodtak, ahol tüzet gyújtottak és közösen italoztak.

A vádlott a 22 éves társa jelenlétében ököllel ütni kezdte a nőt, majd a combján rugdosta. A nő a kezét feltartva próbált védekezni, és kérte a vádlottat, hogy hagyja abba a bántalmazását. A férfi ekkor felkapott egy félméteres vascsövet, és azzal többször háton és sípcsonton ütötte a nőt, majd amikor élettársa a földre került, ott tovább ütlegelte.

A férfitől erőszakos magatartása miatt többen féltek, így a bántalmazás szemtanújaként jelen lévő vádlott-társa is, aki nem mert a nő védelmére kelni.

A két férfi egy matracon tért nyugovóra, később vették észre, hogy a mellettük fekvő nő az éjszaka során belehalt a bántalmazás során elszenvedett sérüléseibe. Az idősebb férfi utasítására társa takarókat terített a holttestre, amit az 50 éves vádlott meggyújtott.

Két és fél óra elteltével a holttest nem égett el, ezért azt vízzel leöntötte és a közeli Zala folyóba dobta. Miután társával azt látták, hogy a folyó nem vitte el a holttestet, az idősebb férfi újabb égetéssel, majd az áldozat feldarabolásával és a maradványok elásásával próbálta a nyomokat eltüntetni.

A Zala Vármegyei Főügyészség súlyos testi sértés bűntette és halált okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat a letartóztatásban lévő idősebb férfival szemben, társának pedig bűnpártolás vétsége miatt kell felelnie a halált okozó testi sértéssel kapcsolatban.

MTI

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.