„Úgysem tartom be” – Újévi fogadalmukról kérdeztük a kanizsaiakat
Egészséges életmód, magasabb nyugdíjak, nyugalom és béke az országban, valamint több idő a családdal – ezek szerepelnek a megkérdezett nagykanizsaiak 2025-ös tervei között. A helyiektől azt is megtudtuk, a többség nem tesz újévi fogadalmat, mondván, nehéz lenne betartani.
Az év elején sokan fogalmaznak meg terveket az elkövetkezendő időszakra vonatkozóan. Ennek kapcsán stábunk a járókelőket kérdezte, de kíváncsiak voltunk arra is, hogy megfogadtak-e valamit az új évre. Bocskor Lászlóné azt tervezte, hogy felhagy a dohányzással, de elárulta, ez nem sikerült. Ő azt is elmondta, más fogadalma nem volt, viszont sok mindent vár az idei évtől, például jobb egészségügyet és magasabb nyugdíjakat.
– Ennél rosszabb ne legyen, de remélem azt, hogy egy kicsivel jobb lesz az életünk, mert ez, ami most van, ez nem valami jó – árulta el Bocskor Lászlóné.
Árvai Józsefné nem szokott fogadalmat tenni, hiszen mint mondta, végül úgysem tartaná be. Beszélt azonban arról is, mit tartana fontosnak a 2025-ös évben.
– A családomnak erőt, egészséget, az országnak békét, nyugalmat, az egész világon ne legyen háború. Ez a lényeg az egész életünkben. Mást mit kívánhatnék – fogalmazott Árvai Józsefné.
Legyen munkánk és egészségesek legyünk – ezt már Szabó Nándorné válaszolta, amikor az új évvel kapcsolatos várakozásairól kérdeztük. Mint mondta, szerinte sem érdemes fogadalmat tenni.
– Jó lenne már, ha vége lenne a háborúnak. Mást nem igazán. Családom legyen rendben. A többi nem számít – mondta el Szabó Nándorné.
Ahogy a válaszokból is kiderült, sokan már nem tesznek újévi fogadalmat, de megtudtuk azt is, hogy a többségnek a legfontosabb a családja nyugalma és egészsége. A beszélgetésekből bővebb összeállítást láthatnak Megkérdeztük című műsorunk szombati adásában.
T.CS.
(Kép: Kanizsa Médiaház)