Nagy érdeklődéssel és fordulatos meccsekkel zajlott az idei Kustán Torna
Minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezte szombaton a Kustán és Társai Nemzetközi Öregfiúk Kispályás Teremlabdarúgó Tornát. A Tungsram-csarnokban tartott eseményt tizenegyedszer szervezték meg. A versenyt a Lendváról érkezett KMN Torcida nyerte.
Megtelt a sportcsarnok lelátója szombaton, olyan sokan voltak kíváncsiak a 11 csapatot felvonultató tornára. A részt vevő gárdák Nagykanizsa mellett, Kaposvárról és Zalaegerszegről, valamint a környező országokból, Szlovéniából és Horvátországból érkeztek. Az esemény fő szervezőjétől megtudtuk, az együttesek először a csoportkörökben, 18 perces mérkőzések során mérték össze a tudásukat, míg a nap rangadójának a Tip-Top és a Mu Vill összecsapása számított.
– Az mindig, ugyanúgy szabadtéren, kispályán is elég komoly presztízzsel bír. Itt is, de nyilván más a terem, más a műfű, de ők mindig nagyon jó meccseket játszanak egymással – árulta el Lőrincz László fő szervező.
Goór Miklós a Tip-Top csapatát erősítette. Ő elmondta, a csoportkörökben hibáztak az egyik mérkőzésen, így végül nem juthattak be a döntőbe.
– Elég komoly ellenfeleink voltak a saját csoportunkban. Három, nagyjából egyforma képességű csapat volt. Sajnos nem tudtuk minden mérkőzésünket megnyerni – mondta el Goór Miklós, a Tip-Top játékosa.
A tornát végül a lendvai Torcida együttese nyerte, akik rendszeres résztvevői a versenynek. 2019-ben szintén az első helyen végeztek. Idén a horvát NK Staringrad gárdáját 1-0-ra győzték le a döntőben.
– Már annyi tornán vettünk részt, hogy nagyon nehezen tudnám felsorolni. A gárda kb. 56, 57, 58, 59 esztendős. A mai napi teljesítménnyel nagyon meg vagyok elégedve, hiszen belevágtunk ebbe a tornába ennyi idős korban, 40-42 évesek ellen. A táblázat is mutatja a mai napi eredményt, úgyhogy nagyon büszke vagyok a csapatomra – fogalmazott Horváth Árpád, a KMN Torcida vezetője.
A harmadik helyért a Tip-Top és a zalaegerszegi Ildikó Méteráru mérkőzött, végül a kanizsai együttes büntetőpárbajjal győzött, ezzel megszerezve a bronzérmet.
T.CS.
(Képek: Kanizsa Médiaház)