Karnyújtásnyira a cél a Nagy testvéreknek a Budapest–Bamakon

facebook megosztás

Elérték Szenegált a Nagy testvérek. Ahogy arról már többször hírt adtunk, a zalakarosi fiatalok elindultak a Budapest–Bamako-rally-n. Kedden kaptunk tőlük videós beszámolót, akkor éppen az utolsó kilométereket tették meg Mauritániában. A verseny már a befejező szakaszában van, a mintegy 15 ezer kilométeres megmérettetés február 2-án zárul. 

A lefedettségi problémák ellenére, a Nagy testvérpár folyamatosan próbál kommunikálni szurkolóikkal a Big Brothers To Bamako közösségi oldalon. Az autó kapcsán megtudtuk, ahogy Zsolt fogalmazott, összességében jól muzsikál, a január 17-i rajt óta vízpumpa-, szívócső- és termosztátproblémák adódtak, de ezt az autószerelőként is tevékenykedő Zsolt orvosolni tudta. Mauritániában a fő nehézséget az óceán melletti szűk sáv adta, ahol rengeteg versenyző elakadt. Azt már Péter említette, hogy számukra is csak néhány percen múlott a beérkezés, hiszen a dagály előtti utolsó pillanatban indultak el. 

bamako

– Előrefutott a testvérem megnézni az itinert, s hatalmas pánikkal az arcán futott visszafelé, hogy 16:00-ig lehet csak autózni, 16 óra után nem lehet lemenni a partra. Erre megkérdeztem, miért, mennyi az idő? 15:59. Eszeveszett kapkodással elindultunk a parton, miközben a GPS-ünk meghalt, így nem tudtuk, hogy hány kilométert kell jönnünk a parton. Ezért elég nagy pánik lett rajtunk úrrá, hogy tulajdonképpen hány kilométert kell jönnünk, ide tudunk-e érni, mielőtt elönti az autót a víz. Volt egy-két hely, ahol a jobb kerekünk a hínárt érte, a bal kerekünk pedig a már puha homokot. Szóval nagy nehezen, de az utolsó pillanatban ideértünk, mielőtt elért volna minket a víz – árulta el Nagy Péter. 

M-B.GY.

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.