Havazással köszöntött ránk a reggel - frissítve!
Havazással kezdődött a nap ma Nagykanizsán és környékén. Ennek kapcsán a katasztrófavédelemhez nem érkezett bejelentés elakadt járművek miatt. A megkérdezett helyiek többsége örült a csapadéknak, azonban valaki úgy látja, az autósokat ez felkészületlenül érte.
A hajnali órákban kezdődött a havazás Zalában, azonban délelőtt már csak helyenként találkozhattak hótakaróval a járókelők. A megkérdezett kanizsaiak azt mondták, már itt volt az ideje a hóesésnek, Bán Dezsőné szerint azonban a gyerekek miatt ennél jóval több is lehetne.
– Megmondom őszintén, én örülnék a hónak, hogyha lenne egy kicsi. Legalább a gyerekek miatt, de ezt a „licspocsot”, ezt nem szeretem – mondta el Bán Dezsőné.
Simoncsics János meglepődött a reggeli csapadékon. Mint mondta, évtizedekig dolgozott sofőrként, így nem szereti a havazást. Szerinte ez az időjárás sok fennakadást okozhat az utakon.
– Most biztos, hogy csúszkálnak. Nézem a tévét is, híradót, mondják, hogy soknál még a nyári gumi van. Elfelejtették feltenni vagy nem akarták feltenni vagy rossz gumikkal működnek és sok a baleset sajnos – fogalmazott Simoncsics János.
Mások szintén örültek a havazásnak, mint például Tislerics Gábor, azonban ő úgy gondolja, ez a kis mennyiség még nem okozhat gondot a közlekedőknek.
– Szerintem nem kellett erre felkészülni. Nem volt olyan nagy mennyiségű a hó – tudtuk meg Tislerics Gábortól.
A reggeli időjárás nem okozott fennakadást a környéken a közlekedésben. A katasztrófavédelemhez sem érkezett bejelentés Zala vármegyében elakadt járművek miatt.
T.CS.