Sikeres volt Simon Mónika kezdeményezése

facebook megosztás

Jótékonysági ruhagyűjtést szervezett a nagykanizsai környezetvédő és klímanagykövet Simon Mónika. A karitatív tevékenységhez két kanizsai cég dolgozói is csatlakoztak. 

Az EU-s klímanagykövet stábunknak hangsúlyozta, az életében fontos szerepet játszik az újrahasznosítás, éppen ezért szeretett volna megunt vagy kinőtt, de még használható ruhákkal segíteni a nélkülözőkön. Életében első alkalommal szervezett karitatív akciót, amelyben végül az érintett cégek dolgozói mintegy 100 téli kabátot és más ruhaneműket gyűjtöttek össze. Simon Mónika a kezdeményezést sikeresnek ítélte. 

- Szerintem minden ember segíteni akar, minden emberben megvan a jó. Ha megvan a lehetőség és tudják, hogy hova megy, akkor segítőkészek. Nagyon jó volt a tapasztalat mind a két cégnél, abszolút pozitívak és nagyon segítőkészek voltak az emberek, a dolgozók és a vezetők is – mondta el Simon Mónika. 

A DAB nagykanizsai telephelyén két ládát töltöttek meg az adományozók ruhákkal, a cégvezetés örömmel csatlakozott a kezdeményezéshez.

- Egy kolléganőnk keresett meg bennünket azzal, hogy szeretne csatlakozni a gyűjtéshez és kérte, hogy segítsük a helyi közösséget. Teljesen más itt, mint ahol élünk, ebben az időszakban különösen hideg van, ezért is gyűjtöttünk ruhákat, hogy segítsük az embereket az évnek ebben a nehéz szakaszában – fogalmazott Davide Bertapelle, a DAB Pumps Hungary Kft. ügyvezetője. 

A másik cég, amelyet Simon Mónika megkeresett, a Szabadics-cégcsoport volt. Szabadics Roland társtulajdonos kiemelte, a társadalmi felelősségvállalás a 21. században egyre fontosabb szerepet kap a hétköznapokban és ezt a kollégái is átérezték. 

adomány

- Amikor megkaptuk a felhívást, pont együtt voltunk Kovács Tamás elnök úrral és gyakorlatilag egy percig nem hezitáltunk, hogy azonnal igent mondjunk. Utána már egyből azon gondolkoztunk, hogy a plakátot és az operatív megvalósítást hogyan lehetne minél gyorsabban megvalósítani. Két hét állt rendelkezésünkre és egyből aktivizálódtak a kollégák, az első nap már háromnegyedig megtelt a big-bag zsák. És sikerült ezt a zsákot teljesen megtölteni - árulta el Szabadics Roland, a Szabadics-cégcsoport operatív igazgatója. 

Az összegyűjtött öltözékek közül a gyermekruhákat a Családok Átmenti Otthonában osztották szét, míg a felnőtt kabátok a hajléktalanszállón találnak gazdára. 

K.T.

(Borítókép forrása: Simon Mónika, kép: Kanizsa Médiaház)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.