Női futsal: vezéráldozat és újabb győzelem

facebook megosztás

győzelem

A harmadik mérkőzésén is nyert az FC Nagykanizsa női futsalcsapata az NB II-ben. Domján Péter tanítványai a Máltai SE ellen győztek 3-1-re vasárnap a Bányász-csarnokban és továbbra is vezetik a tabellát. 

A Budaörs elleni bajnoki nyitányon az ellenfél távolmaradása miatt 3-0-s kanizsai sikert könyveltek el, majd a bajnoki címre törő gárda 6-3-ra verte a Salgótarjánt. A szezont jól kezdő Máltai SE ellen az első lehetőségek kimaradtak, majd Szollár Bernadett egy erős lövéssel bevette az ellenfél kapuját. A vendégek hamar egyenlítettek, majd a 13. percben a Kanizsa Domján-Köröcz Bianka révén vissza tudta venni a vezetést. A hazaiak ezután több lehetőséget is kihagytak, majd a félidő végén elveszítették egyik kulcsemberüket: Molnár Rebeka elcsúszott és csuklósérülést szenvedett, amely miatt kórházba kellett szállítani. 

A második félidő első nagyobb lehetősége a kapusként bevetett Buncsák Réka előtt adódott, aki egy távoli lövésből a kapufát találta el, a mezőnyjátékosok pedig sokáig nem tudtak gólt szerezni. Úgy tűnt 2-1-es hazai sikerrel zárul a találkozó, ám az utolsó pillanatokban Németh Panna egy közeli lövéssel bebiztosította az FC Nagykanizsa győzelmét. 

– Sajnos Rebeka kiesése is nehezítette a mérkőzést, nem tudtuk a kellő mértékben frissíteni a játékosokat. Egy szimpatikus, kemény ellenféllel találkoztunk, úgy gondolom, hogy a rutin győzött –  értékelt Domján Péter, az FC Nagykanizsa vezetőedzője a lefújás után. 

Szabó Dávid a vendégek trénere úgy látta, csapata nagyot harcolt a mai meccsen és szerinte reálisabb lett volna, ha pontot tudnak szerezni a Bányász-csarnokban. 

– Jó meccs volt, az első 10 percben kicsit bennmaradtunk az öltözőben. Utána itt is és ott is adódtak helyzetek. Két egyéni hibából kaptunk gólt, ezek elkerülhetőek lettek volna. Sikerült betalálnunk, a második félidőben jobban játszottunk, mint az elsőben. Rengeteg helyzetünk volt, egy pontot talán elhozhattunk volna – értékelt Szabó Dávid, a Máltai SE vezetőedzője. 

A kanizsai hölgyek legközelebb a Magyar Kupában lépnek pályára, vasárnap az élvonalbeli TFSE-t fogadják. A bajnokság december 15-én folytatódik a listavezetőnek, akkor a Dunaújváros lesz az ellenfél idegenben.

KÁLOVICS Tibor 

(Borítókép: Szalai Szilveszter - Kanizsa Médiaház)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.