Felgyúlt az öröm gyertyája - frissítve!
Az öröm gyertyája is fellángolt advent harmadik vasárnapján Fliszár Mária osztályvezető főorvos és Makoviczky Gyula evangélikus lelkész közreműködésével. Az ünnepélyes pillanatot a Péterfy Sándor Általános Iskola, a Nagykanizsai Evangélikus Kórus, valamint a Kanizsai Fiatalok Közösségének műsora övezte.
Szinte megtelt az Erzsébet tér vasárnap késő délután, ahol az ünnepre hangolódókat elsőként a Péterfy-iskola kórusának műsora köszöntötte. Este 6 órakor pedig a koszorú harmadik, az örömet jelképező gyertyája is fellángolt. A meggyújtásban közreműködő Makoviczky Gyula evangélikus lelkész beszédében két testvér megható történetét mesélte el, akik hosszú idő után, a hatalmas fizikai és lelki távolságot átszelve végül újra egymásra találtak. Erről szól az advent, az ünnepvárás.
- Én azt gondolom, hogy a mi Istenünknek van egy egyenes, szép, tiszta története velünk. Érkezik hozzánk, áthidalja ezt a távolságot, emberré lesz mi értünk. Ez ennek az Adventnek az üzenete. Miközben mi várakozunk, heves érkezés van. És a találkozás reménybeli öröme – mondta el Makoviczky Gyula, evangélikus lelkész.
Fliszár Mária, a Nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház osztályvezető főorvosa köszöntőjében visszaemlékezett a régmúlt karácsonyaira. Kiemelte, mennyivel szebb lenne a világ, ha nem csak ebben az időszakban törekednénk a jóságra és a kedvességre.
- Ebben az időszakban az emberek több figyelmet fordítanak egymásra, elfogadóbbak, adakozóbbak lesznek, és ki merik nyilvánítani a szeretetüket. Az ünnep elmúltával azonban ezek az érzések hirtelen elhalványulnak, majd kihunynak és eltűnnek. És milyen jó lenne, ha ezekből az emberi érzésekből maradna az év többi napjára is. Sokkal élhetőbb, boldogabb világot tudhatnánk magunk körül – fogalmazott Fliszár Mária, a Nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház osztályvezető főorvosa.
Már csak egy gyertya maradt fény nélkül a zenepavilon alatti koszorún. Advent utolsó vasárnapján Horváth Jácint, Nagykanizsa polgármestere, Csorba Tamás katolikus plébános, Hella Ferenc református esperes, valamint Makoviczky Gyula evangélikus lelkész segítségével gyúlhat fel a szeretet lángja.
SZ.F.
(Képek: Kanizsa Médiaház)