Évértékelő 2024 – Évváró 2025
Az év utolsó hetei mindenkinél az elmúlt hónapokkal kapcsolatos számadásról és a jövőről szóló várakozásról szólnak. A 2024-es esztendő rendkívül aktív volt Nagykanizsán is, legyen szó akár a kultúráról, sportról vagy az élet más területéről, de az illetékeseket a több kihívás mellett sok öröm is érte az elmúlt időszakban. Idei utolsó lapszámunkban Kovácsné Mikola Máriát, Benke Dánielt és Lánczos Attilát kértük meg, hogy értékeljék 2024-et és mondják el mit várnak 2025-től.
Rég látott nagy siker kapujában a kanizsai futball – Lánczos Attila
Jelentős változásokon ment át az FC Nagykanizsa 2024 nyarán. Távozott Gombos Zsolt, a csapat vezetőedzője, akinek a helyére Gabala Krisztián érkezett, valamint a csapat keretének mintegy fele kicserélődött az átigazolási időszakban. A klubvezetés a változások ellenére is a bajnoki címet és az NB II-be való feljutást tűzte ki célul. Az új játékosok hamar összeszoktak a gárda korábbi magjával és a célkitűzésnek megfelelően szerepelve – mindössze egy vesztes mérkőzést produkálva – jelenleg vezeti a csoportját a harmadosztályban. Lánczos Attila, a klubot üzemeltető kft. ügyvezető igazgatója az eredmény tudatában elégedetten értékelhette az őszi szezont stábunknak. – Tavaly, tavalyelőtt mindig abban kerestük és láttuk a hibát, hogy a közvetlen riválisok elleni rangadókon nem tudtunk megfelelő eredményeket elérni. Ebben is léptünk előre. Pláne, hogyha az első ötöst nézzük, akkor csak a Fradi II szerzett több pontot, mint mi ellenük, de a többiek jóval kevesebbet. Úgyhogy ebben is léptünk sokat, de a hozható meccseken – nem becsülünk le senkit – azért voltak fájóbb eredmények. De úgy gondolom, hogy mentálisan és fizikálisan is erős csapatunk van, úgyhogy ezeket jól lezártuk fejben és jól helyre raktuk a pályán – mondta el Lánczos Attila.
Az ügyvezető hozzátette a téli időszakban három játékos távozik Nagykanizsáról Török László, Bence Szilárd és Gránicz Patrik személyében, ám további erősítések várhatóak a keretben, amelynek célja változatlan, vagyis megnyerni a dél-nyugati csoportot és utána sikerrel megvívni az osztályozópárharcot. Ha ez sikerül, akkor ősszel 2002 után lesz ismét egy nagykanizsai csapat a másodosztályban.
Kultúrában gazdag év volt 2024 – Kovácsné Mikola Mária
A Covid-időszakot és az energiaválság miatti átszervezéseket követően a 2023-as volt az első békeév a Kanizsai Kulturális Központ életében, amikor mindenféle korlátozások nélkül teljes kapacitással tudtak működni az intézmények. Kovácsné Mikola Mária, a KKK igazgatója kiemelte, ekkor a közönség benépesítette a Medgyaszay Házat, a Móricz Zsigmond Művelődési Házat és a HSMK-t a különböző programokon. Idén a kulturális intézmények látogatottsága és kihasználtsága nemcsak a tavalyi esztendő adatait haladta meg, hanem a 2019-es Covid előtti időszakét is.
– Örömmel elmondhatom, hogy nem volt olyan esemény, amikor csak páran ültek volna a nézőtéren. Ősszel olyan nagy igény volt a színházbérletekre, hogy két színházbérletünkre már szóló színházjegyet sem tudunk eladni, mert olyan nagy volt az érdeklődés. Ezen kívül komoly- és könnyűzenei hangversenyeket, képzőművészeti kiállításokat, irodalmi esteket rendeztek, ezekre is nagyon sokan ellátogattak. Két hatalmas rendezvényt is rendeztünk, ezek közül a Város Napja az szuperlatívuszokban mérhető, az eddigi legtöbb látogató, legnívósabb program és legjobb időjárás volt tapasztalható. A dödöllefesztiválon az időjárás miatt a látogatottság egy picit megcsappant, de a közönség így is kitartott, ezért köszönetet érdemel. Azt gondolom, hogy összességében egy nagyon pozitív kulturális zárhatunk – emelte ki Kovácsné Mikola Mária.
A KKK munkatársainak még nem ért véget az év, hiszen az Adventi Forgatagot is ők szervezik, amely a december 31-i városi szilveszterrel zárul. Az intézményvezető hozzátette, jövőre hasonló évben reménykedik, hiszen számos nívós programot már be tudtak jelenteni, valamint 2025-ben a Város Napját is ők bonyolítják le, újfent országosan elismert fellépők részvételével.
Be kell vonzani a fiatalokat a könyvtárba – Benke Dániel
A 2024-es év is rendkívül aktív volt a Halis István Városi Könyvtár életében. A helyi bibliotékában idén is számos olyan író-olvasó találkozót rendeznek, amelyeken nemcsak helyi, hanem országos elismertségű alkotókat is meghívnak. A könyvtár történelemsorozata a Hadak Útján is előadásonként 80-90 néző előtt zajlik, de az állatvilággal kapcsolatos programok is népszerűnek számítottak az intézményben. Ezeknek a szervezésében Benke Dániel is részt vett. A könyvtár munkatársa 2025. február 1-től az intézmény igazgatói posztját is betölti, amelyben a nyugdíjba vonuló Czupi Gyulát váltja. Az új vezetőnek számos terve van a jövőt illetően, különösen a legfiatalabb generáció megszólításával kapcsolatban. – Nem titkolt szándékom, hogy minél több ember felfedezze magának a könyvtárat, hogy ez egy kulturális szintér, egy olyan hely, ahová nemcsak a könyvek, folyóiratok miatt, hanem a programok miatt is, amiket mi szervezünk ide a könyvtárba. Tudjuk, hogy már gyermekkorban el kell kezdeni a könyvtárba járást és szocializálni a gyerekeket, úgyhogy rettentően fontos, hogy minél több gyereket behozzunk, ezért a kollégáimmal minden olyan kezdeményezésre, amelyre lehet, lecsapunk és próbáljuk osztályszinten is behozni az iskolákat. Szívügyem az iskola könyvtárosa program, amelyben könyvtárosként viszünk az iskolai könyvtárba könyveket és próbáljuk beintegrálni a gyerekeket.
Benke Dániel hozzátette céljuk, hogy a jövő évben is számos programlehetőséget biztosítsanak a különböző generációknak.
KÁLOVICS Tibor
(Megjelent a Kanizsa Újság 2024. december 18-ai számában)