Rangadón játszott döntetlent az FC Nagykanizsa

facebook megosztás

Gól nélküli döntetlent játszott a Pécsi MFC-vel hazai pályán az FC Nagykanizsa az NB III 11. fordulójában. Gabala Krisztián együttese továbbra is vezeti a tabellát egy ponttal az Iváncsa és három egységgel a legutóbbi játéknapon vereséget szenvedő Kaposvár előtt. 

Utoljára 2002-ben mérkőzött egymással az elsőszámú pécsi és nagykanizsai csapat, a baranyaiak a legutóbbi szezonban estek ki az NB II-ből. A mérkőzés jó hangulatban zajlott, Pécsről is több tucatnyi szurkoló érkezett, de a hazaiakat is több embertől kaptak bíztatást, mint általában. Az első játékrészben a mezőnyjáték és a szabálytalanságok domináltak, komoly mezőnyfölényt egyik csapat sem tudott kialakítani. A nézők sok szabálytalanságot láthattak, ezek közül 45 perc alatt hármat is sárga lappal büntetett Kovács Gábor Péter játékvezető. A gólhoz a hazaiak álltak közelebb a meccs első felében, azonban a szerencse nem volt velük egy kapu előtti kavarodásnál, így 0-0-al zárult az első félidő. 

A mérkőzés szünetében köszöntötték az NTE 1866 szabadidős szakosztályának futballcsapatának tagjait, akik megnyerték a 60 év feletti labdarúgók országos bajnokságát. A kemény küzdelem a második félidőre is megmaradt, Godzsajevet ápolni is kellett, ám végül folytathatta a mérkőzést. A pécsi szakvezetés kettőt is változtatott a szünetben, míg Gabala Krisztián az 58. percben változtatott először a csapatán. Ekkor a házi gólkirály János Norbert és a legutóbbi fordulóban győztes gólt jegyző Csörgő Raul léptek pályára László Dávid és Lőrincz Bence helyett. A székely csatár a féltucat bajnoki gólját csereként szerezte és most is közel állt ahhoz, hogy vezetéshez juttassa a Kanizsát Ekker Milán passza után. 

A hatvannyolcadik percben veszélyes helyről rúghattak szabadrúgást a kanizsaiak, János lövését azonban Varasdi kapus könnyedén fogta. A hajrában Szökrönyös Dánielt és Vukk Zsombort is becserélte Gabala Krisztián, a játék képén azonban ők sem tudtak drasztikusan változtatni. A pécsiek az utolsó percekben is leginkább a beadásaikkal próbáltak operálni, ám nem tudtak valós ziccerekig eljutni, így nem született gól a találkozón. 

- Vártuk az egyéni kvalitásnak a villanását szerintem Zoli is, én is, talán ennyiből közelebb álltunk a dologhoz. Volt két-három lehetőségünk, amiből gólt érhettünk volna el, de összképileg ez egy reális dolog olyan tekintetben, hogy a két csapat építkezik. Majdnem azt mondom, hogy a nulláról kellett idáig eljutni és ennek tekintetében egy ilyen rangadót így lehozni szerintem mind a két fél számára egy elégedettséget ad – nyilatkozta Gabala Krisztián, az FC Nagykanizsa vezetőedzője. 

A Pécs az ötödik helyről, hatpontos lemaradásban várta a rangadót és az eredmény miatt nem is tudott közelebb zárkózni. Aczél Zoltán a vendégek vezetőedzője hangsúlyozta, győzelemmel szerettek volna távozni Nagykanizsáról, ám a játékukkal nem lehetett erre esélyük. 

- Kaposváron elmondtam és a mérkőzésen is elmondtam, hogy ahhoz, hogy egy masszív Nagykanizsát mi legyőzzünk Kanizsán, ahhoz előrefelé játékban sokkal több minőség kell. Ezt megint nem kaptam meg ma, úgyhogy át kell gondolnunk ezt az egészet ma. Ettől függetlenül a bajnokság nyitott maradt, de ez nekünk nem jó eredmény semmiféleképpen. Az első második félidőben is a küzdelem dominált, verekedtünk, harcoltunk, de ez az alap, tehát ez kérdés, mert nagykanizsai és pécsi mezben is ez az alap. Folyamatos játék nem alakult ki, nagyon sok fault volt, nem volt egy szép mérkőzés – értékelt Aczél Zoltán, a PMFC vezetőedzője. 

A döntetlen ellenére a Nagykanizsa megőrizte vezető helyét a tabellán, miután a Kaposvár 5-0-ra kikapott hazai környezetben az FC Főnixtől, így most a Dunaföldvárt 7-0-ra kiütő Iváncsa jött fel a második helyre. Az egy pontos előnnyel élen álló gárda éppen a Rákóczi legyőzőjéhez utazik jövő vasárnap. 

K.T. 

(Képek: Kanizsa Médiaház)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.