Búcsúzik a kanizsai softball

facebook megosztás

30 év után megszűnik a kanizsai softballcsapat. A Röntgen Kanizsa Ants még a hétvégén játszotta le utolsó bajnokiját, majd a közösségi médiában jelentette be a klub, hogy nem folytatják tovább. Az 1994-ben alapított gárda egyik vezetője, Gyimes Magdolna ma volt sportmagazinunk vendége. 

2022. júliusában még arról számoltunk be, hogy Varga Virág játékosként, míg Kun Ádámné Poprádi Eszter pedig edzőként vett részt a nagykanizsai csapatból az U22-es softball Európa-bajnokságon. Azóta 2 év telt el, de a megszűnés okát leginkább az utánpótlás hiányában látják az együttesnél. 

– A városban sajnos sokan idegenkednek tőle, szóval nehéz volt új embereket szereznünk, s ez egyre jobban begyűrűzött a mindennapokba. Probléma az is, hogy a középiskolások elmennek általában 18 évesen egyetemre, így hosszabb távon nehéz számolni a diákok nagy részével. S őszinte leszek, nem tudtuk kinevelni a saját magunk, tehát az edzők és a vezetők utánpótlását – árulta el Gyimes Magdolna, a Röntgen Kanizsa Ants Softball Team csapatvezetője. 

softball

Gyimes Magdolna elmondta azt is, a döntést egy hosszú folyamat előzte meg. Az utóbbi időben már a fiatalok hozzáállásával is probléma volt. Ráadásul az új játékosok bevonzása senkinek sem egyszerű Kanizsán. 

– Nem akarok generációkról beszélni, mert ennek nem vagyok a híve, de a mi időnkben le volt igazolva mondjuk 11 játékosunk és abból 9 minden hétvégén ráért, mert mindenki úgy tervezte az egész éves programját, hogy ekkor és ekkor meccs van. S tényleg csak akkor hiányzott, ha valami halaszthatatlan dolog volt. Most le vagyunk igazolva 15-16-an, s egyáltalán nincs biztosíték rá, hogy hatan nem találják ki, hogy ők a barátnőkkel találkoznak, hogy ilyen meg olyan dolga van – fogalmazott Gyimes Magdolna. 

Nagykanizsán korábban a baseballnak is nagy hagyománya volt, az Ants az első meccsét 1991. október 23-án játszotta. Nem sokkal később, 1994-ben jött létre a hölgyek számára a softball. Számos válogatott került ki Kanizsáról, míg Kun Ádámné Poprádi Eszter nem csak játékosként, de edzőként is segítette hosszú ideig a nemzeti csapatot. 

M-B.GY.

(Kép: Kanizsa TV)

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.