Ma már népbetegség a zöld hályog – fontos a korai megelőzés
A szembetegségekről és azok megelőzéséről szóló előadást szervezett szerda délután a Zala Megyei Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szervezete a Halis István Városi Könyvtárban. Szalóczy Natália szemész főorvos prezentációjából a résztvevők a zöld hályog és az időskori makuladegeneráció kockázataival is megismerkedhettek.
A megyei érdekvédelmi szervezet igyekszik változatos programokat szervezni a környék szépkorúinak és ezeknek az eseményeknek fontos részét képezi az egészségmegőrzés. Balogh István kiemelte, az időseket is sújtják a mostani előadásban taglalt betegségek, így szerette volna, ha minél többen megjelennek a bibliotékában. A csoport alelnöke szerint ennek a korosztálynak a tagjai tisztában vannak a téma fontosságával.
- Az idősek nagy része jobban törődik az egészséggel és időben megpróbál valamilyen gyógymódot szerezni, hogy időben megoldja azt az egészségügyi problémáját, ami felvetődik - tudtuk meg Balogh Istvántól, a Zala Megyei Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szervezetének alelnökétől.
A WHO statisztikai adatai alapján a közép-európai régióban négy betegségcsoport számít jellemzőnek, amelyek károsítják a látást. Ezek közül a lassú egészségromlással járó zöld hályog az, amely a lakosság 2 százalékát érinti. Szalóczy Natália szemész főorvos hangsúlyozta, a lakosság körében az odafigyelés és a megelőzés kiemelten fontos ezen a területen.
- Szerintem nagyon fontos a skála, mint az emberek is. Van, aki odafigyel magára, eljön szűrővizsgálatokra, valaki pedig elbagatellizálja ezeket a dolgokat. Viszont ez nem az idősekre jellemző, ők odafigyelnek és panaszuk is van. Pont a mai napon beszélgettünk a kollégáinkkal, hogy bizony ezt fiatal életkorban kell megtanítani a gyerekekkel már iskoláskorban az egészségtudatos életmódot - szögezte le Szalóczy Natália, a Nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház szemész főorvosa.
A szakember az előadásában szót ejtetett a szürke hályogról, a cukorbetegség okozta szemproblémákról és az időskori makuladegenerációról is. Szerinte ezeknek a betegségeknek az aránya eltérő tendenciát mutat. A programról bővebb összeállítást láthatnak a TestTrend című magazinunk mai adásában.
K.T.
(Képek: Kanizsa TV)