Kanizsai győzelem a „furcsa gólok meccsén”
Hátrányból fordítva nyert és őrzi listavezető pozícióját az FC Nagykanizsa. Gabala Krisztián együttese az MTK II-t fogadta hazai pályán vasárnap délután. A fővárosiak már az ötödik percben vezettek, azonban László Dávid egyenlített, majd Kovács Tamás is betalált. A fordítást követően még egyszer visszajött a meccsbe a fővárosi gárda, de Szabó Balázs góljára már nem volt válasz. A végeredmény 3-2 lett.
Nem volt könnyű hete a kanizsai stábnak, hiszen többen betegséggel bajlódtak, Gránicz Patrik pedig hetekre kidőlt és még a vasárnapi bajnoki sem indult jól. Vas Milán ugyanis kihasználta Godzsajev hibáját és már az ötödik percben megszerezte a vezetést a vendégeknek.
Ezt követően dominált a Kanizsa, László Dávid és Szabó Balázs is sokszor volt megjátszható, de igazán komoly helyzet ismét csak egy bedobás után akadt, de László lövésénél Szolár védett. A 20. percben aztán ismét László és egy Szanyi féle nagy bedobás lett a főszereplő.
Az egyenlítés után támadásban maradt a Kanizsa, de igazán komoly lehetősége nem akadt. A második játékrész aztán gyakorlatilag ugyanúgy indult, mint az első: egy eladott kanizsai labdával lódult meg az MTK, Vas került ziccerbe, a fiatal támadó lövését azonban ezúttal Verpecz ki tudta ütni.
Ez a helyzet ébresztőleg hatott a hazaiakra és egyre nagyobb lett a Kanizsa fölénye, a vezetés megszerzéséhez Vukk állt a legközelebb, de Szabó beadása után a kanizsai szélső a kapufát találta el. Gabala Krisztián cserékkel frissítette a csapatát az 52. percben, beállt Török és a csapat legújabb igazolása, Kovács Tamás. A Vasastól érkező fiatal végül nyerő húzásnak bizonyult, hiszen ő szerezte meg a vezetést.
2-1-nél a Kanizsa támadásban maradt, a játék képe alapján úgy tűnt, hogy egy harmadik hazai gólra lehet nagyobb esély, ám mégis a kék-fehérek egyenlítettek.
A hazaiak azonban, hogy az Iváncsa és a Majos ellen sem estek össze, úgy most is tudott reagálni az egyenlítésre a Kanizsa. A harmadik hazai gólnál ezúttal gólpasszt adott első mérkőzésén Kovács Tamás.
Újabb gól már nem esett, így 3-2-re nyert a Kanizsa, ezzel pedig őrzi első helyét a tabellán. Gabala Krisztián ugyanakkor több olyan pontot is látott a játékban, amit szerinte még most javítani kell, hogy a csapat elérhesse a céljait.
– Nem akkor szeretnék ideges lenni, amikor már elment a hajó. Ha a csapat létrehozott egy bizonyos pozíciót, s ezt meg tudjuk lovagolni, akkor a hibákra akkor kell felhívni a figyelmet, amikor még nem okoz nagyobb problémát. Ha akkor fogok ezzel foglalkozni, amikor már nem ebbe a pozícióba vagyunk, akkor verhetném a fejemet a falba – mondta el Gabala Krisztián, az FC Nagykanizsa vezetőedzője.
A vereség ellenére Kanta József nem volt elégedetlen. Hiszen az MTK II. vezetőedzője úgy látta, a fiatal játékosai rengeteget tanulhattak ebből a mérkőzésből.
– Mindent kiadtak magukból, egy jó csapat otthonában. Szerintem egy szoros meccset játszottunk. Nyilván más céljai vannak a két klubnak, a Nagykanizsának természetesen gratulálok a győzelemhez. Ez a furcsa gólok meccse volt. Nekünk is megvoltak a lehetőségeink, nyilván a Kanizsának azért valamivel több, náluk volt többet a labda, nagyobb nyomás is volt rajtunk, de összességében jól helytálltak a játékosaim. Azt sajnálom, hogy ilyen rendkívül elkerülhető gólokat kapunk, rendszeresen – fogalmazott Kanta József, az MTK Budapest II. vezetőedzője.
A Kanizsa jelenleg 1 ponttal előzi meg az FTC II-t és kettővel a Kaposvárt, valamint az Iváncsát. Gabala Krisztián együttesére most kupakör vár, szombaton az NB II-es Ajka érkezik az Olajbányász-stadionba.
M-B.GY.
(Képek: Kanizsa Médiaház)